Jelenlegi hely

,,Az én tavaszom'' Fotópályázat eredménye

/ Miklós Tünde /
miklos.tunde képe
2016. április 16-án került sor az Ausztriai Magyar Szervezetek Kerekasztala és az AMAPED által meghirdetett, „Az én tavaszom” című fotópályázatának ünnepélyes eredményhirdetésére, valamint a legjobb képekből rendezett kiállítás megnyitójára Bécsben, a Collegium Hungaricumban.

Amikor február végén meghirdettük az „Az én tavaszom” című fotópályázatot, álmunkban sem számítottunk ilyen hihetetlen érdeklődésre. Rendkívül nagy megtiszteltetés és öröm volt számunkra, hogy a határidő végéig közel 1500 alkotás érkezett hozzánk, a történelmi Magyarország minden pontjáról, Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból, Magyarországról és Ausztriából is. Ezúton is szeretnénk megköszönni a pályázóknak a beküldött remekműveket.

A 18 év alatti korosztályban 370, míg a felnőtt korcsoportban 1056 fényképből kellett kiválasztani azokat, amelyek végül díjazottak lettek.
A szakmai zsűri hosszas egyeztetés után április 13-án hozta meg végleges döntését. Az értékelés főbb szempontjai közé tartozott, hogy a képek témája egyértelműen a tavasz legyen a kiírásnak megfelelően, emellett a zsűri értékelte a képek dinamikáját, valamint a természetességet. A zsűri tagjai voltak: Mentsik Szilvia, az Ausztriai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, Czyzyk Leslie az ,,Europa'' Club fotósa, Fiedler Éva hivatásos fotós (www.evapix.at), valamint Keller Rita és Miklós Tünde, a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasai.

A zsűri mindkét korcsoportban első három helyezettet, valamint három különdíjast választott. Emellett a legjobb 31 fotó kiállításra került.

A díjazottak:

A 18 év alatti korosztályban
I. helyezett: Lázár Endre
II. helyezett: Berta Luca
III. helyezett: Mendel Zsófia

A felnőtt korcsoportban:
I. helyezett: Thaler Tamás
II. helyezett: Jerszi Gabriella
III. helyezett: Veress Zoltán

Emellett a zsűri különdíjjal jutalmazta a Hajdúböszörményi Eötvös József Általános Iskola, Kondorosi Petőfi István Iskola, Újpesti Homoktövis Általános Iskola alkotásait.

A nagy érdeklődésre való tekintettel tervezzük a fotópályázat folytatását, és bízunk benne, hogy legközelebb is sokan tisztelnek meg bennünket azzal, hogy elküldik alkotásaikat.

Köszönjük szépen a nevezéseket, a zsűri munkáját, valamint a támogatók segítségét. A fotópályázatot támogatta a Petőfi Sándor Program, Medallion Kft, valamint a szervező egyesületek.

A díjakról, a kiállításról, a kiállított képekről összeállított galériát itt tekinthetik meg.
 

  

  Thaler Tamás képe a felnőtt kategória I. helyezettje   

   

Jerszi Gabriella képe a felnőtt kategória II. helyezettje       

Veress Zoltán képe a felnőtt kategória III. helyezettje

                                                                             

Lázár Endre képe a 18 év alatti kategória I. helyezettje       

         

Berta Luca képe a 18 év alatti kategória II. helyezettje  

  

       Mendel Zsófia képe a 18 év alatti kategória III. helyezettje