2025. szeptember 27.-én, ezen a héten harmadik alkalommal telt színig az aradi Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád terme. Ez alkalommal a Nemzedékek Találkozóján, Ficzay Dénes levelezését feldolgozó könyv bemutatója adta az alkalmat. (A könyv kizárólag az aradi Csiky Gergely Főgimnázium és elődjének volt diákjaik adományaiból került kiadásra.)
Ficzay Dénes álneve: Galsai János (Arad, 1921. december 27. – Arad, 1985. március 2.) magyar irodalomtörténész, bibliográfus. A középiskolát szülővárosában végezte, magyar-olasz szakos diplomát szerzett Kolozsvárott. Mint egyetemi hallgató az Erdélyi Helikon belső munkatársa. Tanári pályáját Kolozsvárt kezdte, 1945-től líceumi tanár Aradon. Könyvismertetései, folyóiratszemléi, irodalmi emlékezései az Utunk, Igaz Szó és a helyi sajtó hasábjain jelentek meg; számos irodalmi dokumentumot közölt a hazai és magyarországi irodalomtörténeti szaksajtóban, értékes adalékokat szolgáltatva több neves író pályaképéhez. Az irodalmi helytörténet egyik úttörője, Aradi krónika című esszéi az Igaz Szóban (1971) megjelenítették a múltból szülővárosának pezsgő irodalmi életét. A Tóth Árpád Irodalmi Kör egyik megalapítója és előadója.
De ami talán még fontosabb lehet, hogy mindezek mellet, vagy inkább mindezeken túl, nagyszerű emberként, feledhetetlen pedagógusként él az egykori diákjai emlékezetében; legalább is erről tanúskodik a könyvbemutatót követően az öregdiákok visszaemlékezései nyomán spontán módon "előjött" számtalan adoma, sztori, anekdota, történet, miknek nyomán csupa derűs pillanat idéződött...