Jelenlegi hely

"Itt a farsang, áll a bál"

Farsangi Bál Abrudbányán

/ Fábián Mónika /
fabian.monika képe

Immáron több éve megrendezésre kerülő Farsangi Bál egész Abrudbánya egyik legfontosabb eseménye. A magyar közösség és a helyi románság együtt szórakozik, tölti el az időt ezen az estén. Igen nagy érdeklődést mutatnak a rendezvény iránt a lakosok, hiszen idén is telt házzal büszkélkedhettek a szervezők. Külön öröm, hogy ezt az ominózus estet a helyi magyar egyesület, az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület szervezi. Fontos számukra, hogy más városokból is ellátogatnak a bálra. Az idei évben is tiszteletét tette Csige Sándor konzul, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának képviseletében.
A bál sokszínűségét mutatja az est fellépőinek sora. Az idei alkalommal Marosán Csaba, a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja színesítette előadásával az estet, szerepelt továbbá a román, “Țarina” nevű férfi kórus. Az est zenei felelőse az abrudbányai "Andone" együttes volt. A programot színesítette továbbá a helyi magyar és román gyermekek két közös, táncos produkciója.
Természetesen a jelmezek és a tombolanyeremények sem maradtak el. Kicsik és nagyok ötletes jelmezekbe bújva jelentek meg a bálban és igen gazdag nyeremények tulajdonosaivá válhattak a résztvevők.

Szöveg helyett meséljenek hát a képek.

A teljes album megtekinthető Ferenc Gábor Facebook oldalán: https://www.facebook.com/gabor.ferenc.1/media_set?set=a.1741650282561697.1073741917.100001502262062&type=3&pnref=story

Farsangi Bál Abrudbánya 2018.MegnyitóKöszöntőt mond Ladányi Péter Sándor, abrudbányai református lelkész"Andone" együttes"Andone" együttes énekeseiMarosán Csaba előadása"Țarina" férfi kórusGyermekek jelmezes felvonulásaGyermekek táncos produkciójaGyermekek táncos produkciójaGyermekek táncos produkciójaKoccintás"Az a szép, az a szép""Hajmási Péter"MulatságMulatságTombolaTombolaTombolaCsoportkép