Jelenlegi hely

Kiállításmegnyitók Rimaszombatba

A megvalósuláshoz vezető út képekben elbeszélve

/ Rákos Ágota /
rakos.agota képe

A rimaszombati közösséghez való megérkezésemet követően magam is bekapcsolódtam a Csillagház megnyitóját megelőző munkálatokba, így részese lehettem többek között a Samarjay ház megújulásának is, mely a Csillagház részeként immár felújított állapotában ad helyet állandó és időszakos kiállításoknak. Az elmúlt két és fél hónap munkálataiból pár képen keresztül szeretném szemléletesebbé tenni, mennyi munkával is járt míg végül 2017. november 16-án megnyitotta kapuit a kiállítás az érdeklődők előtt.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei, illetve Kulturális és Közművelődési Központja a Tudományos Gyűjtemények épületében három kiállítást nyitott meg egy időben; A. Tóth Sándor festőművész és bábművész állandó kiállítását: Lélekpillanatok címmel, Benedek László összeállításban a: Tompa Mihály Emlékkiállítást, melyet a költő születésének 200. évfordulójára állítottak össze, valamit Máger Ágnes festőművész képeit: Illusztrációk Tompa Mihály verseihez címmel. A Csillagház új részében a Soli Deo Gloria- a magyar reformáció öt évszázada című időszakos kiállítás nyitott meg. A kiállításokat B. Kovács István, a Tudományos Gyűjtemények igazgatója nyitotta meg.

Az időszakos kiállítás folyosója a munkálatok alattKilátás a Daxner utcára az állandó kiállítás termébőlSzepesházy Kálmán hagyatékának rendezéseAz állandó kiállítás szobája rendezés alattAz állandó kiállítás szobája Szepesházy Kálmán hagyatékávalHagyatékrendezésAz állandó kiállítás szobája Szepesházy Kálmán hagyatékávalÁllandó kiállítótér rendezésének részleteA régi állandó kiállítás anyagának szétszerelése Czikó Dávid, Krizso IstvánA régi állandó kiállítás anyagának szétszerelése Czikó Dávid A leszedett kiállítási anyag tárolásra való előkészítéseA leszedett kiállítási anyagAz ideglenes kiállítási tér a munkálatok alattA tárolásra előkészített képekA leszedett táblák csomagolása Czikó Dávid, Rákos ÁgotaA Samarjay ház kívülről a munkálatok alattA. Tóth Sándor festőművész "Lélekpillanatok" című kiállításának végső simításai Czikó Dávid, Krizso IstvánA. Tóth Sándor festőművész "Lélekpillanatok" című kiállítása"Tompa Mihály Emlékkiállítás" rendezésének kezdetei"Tompa Mihály Emlékkiállítás" képei"Tompa Mihály Emlékkiállítás" képei kronológiai sorrendben"Tompa Mihály Emlékkiállítás" képei falra helyezés előtt"Tompa Mihály Emlékkiállítás" képei immáron a helyükönMáger Ágnes festőművész "Illusztrációk Tompa Mihály verseihez" című kiállításának részleteA megnyitóBenedek Lászlóval a "Tompa Mihály Emlékkiállítás" összeállítójával