Jelenlegi hely

Köszönöm néked a sok szép jót

Anyák napi műsor Hertelendyfalván

/ Vaskeba Hajnalka /
vaskeba.hajnalka2023 képe

Május második vasárnapján mutatta be a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely-Magyar Művelődési Egyesület Aprócska tánccsoportja az anyák napi ünnepi műsorát. A tánccsoporttal Kerekes Márta, Nagy Mónika és Ömböli Attila foglalkoznak rendszeresen heti két alkalommal. Az egyesületi vezetők számára nagyon fontos, hogy a gyerekek már kicsi koruktól szokják a színpadi jelenlétet és örömmel mutassák be a közönségnek, hogy miket tanulnak a kultúrkör berkein belül, ezzel is továbbadva a hagyományápolást a következő generációnak.

Szép számban jelentek meg az alkalmi műsoron nemcsak az édesanyák, nagymamák, de a szülők, nagyszülők férfi tagjai, illetve azok is, akiknek nem léptek fel a gyerekeik, unokáik. A gyerekek anyák napi versekkel és énekekkel kedveskedtek, de természetesen a tánc és gyermekjáték sem maradhatott el a programból. A műsor végén egy szál virággal köszönte meg minden gyermek az anyai, nagyanyai gondoskodást

A nagymamák a virág mellé ölelést is kaptakA testvérek is kaptak virágotFőpróbaKiskertemben száz csodás szép virágMoldvai táncKörbe megyünkTapsolásÉrik, érik a dinnyeKopp,kopp, megérett ez a dinnye?Három lábú görbe székVersmondásHátulról Boldog édesanyákFehér kálávalA felkészítők is kaptak virágotKiscsoportkép