Közös úton Erdélyben

Néhány héttel ezelőtt meghívást kaptam a Marosfelfalusi Gyöngyfűzők körében megismert asszonyoktól 2025. május 31-ére, egy egynapos kirándulásra.

Május utolsó szombati napján buszunk a felfalusi református templom mellől indult, ahonnét Marosfelfalu református gyülekezetének vállalkozó szellemű tagjaihoz csatlakozva indultunk útnak a Gyergyói-medencébe és a Keleti-Kárpátokba.

Első megállónk Ditró volt, ahol megcsodálhattuk a helyi római katolikus templomot, melynek mérete, gazdagsága és elhelyezkedése arról tanúskodik, milyen erős gyökerei vannak Székelyföldön a római katolikus közösségnek. Székelyföld egyik legnagyobb temploma ez, két hatalmas tornyával és lenyűgöző belső terével, ami a kisebb református gyülekezet tagjainak szemével igazán lenyűgözőnek hatott.

Innen Gyergyószárhegy felé vettük az irányt a Lázár család fészkéhez, a Lázár-kastélyhoz. A kastélyba megérkezve két másik csoporttal, a Határtalanul! pályázat keretében Erdélybe látogató diákokkal együtt hallhattunk néhány gondolatot a kastély és a Lázár család gazdag történetéről.

Ezt követően lehetőségünk nyílt önállóan felfedezni a kastély udvarát, a területén álló épületeket és az azokban jelenleg látható kiállításokat, felmehettünk a kastély tornyába és megtekinthettük a vár börtönét is.

A kastély főépületében többféle kiállítást is megtekinthettünk. A Lovagteremben Zsigmond Aranka népi életképeket bemutató festményei sorakoztak, a kastély tetőterében pedig Váradi Péter Pál „Székelyföld 1000 pillanata” című fotókiállítása volt ránk a legnagyobb hatással, melynek tablóin településenként, tájegységenként elrendezett fényképek százai idézték nekünk lenyűgöző gazdagsággal Székelyföld tájait, jellegzetes épületeit, egyéb nevezetességeit, hagyományait, az ott élő székelyeket és az ő mindennapjaikat.

A kastély kapubástyájában megtekinthettük a gyergyószentmiklósi Gránátalma Egyesület bámulatos, eredetileg török kézműves asszonyoktól átvett, ellesett, ma már szinte hungarikumnak minősülő munkákat bemutató „Úrihímzés-kiállítását”, valamint a Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem emlékét őrző szobát is, de utazótársaim elcsaltak, hogy közösen nézzük meg a kastély délkeleti bástyájában található vadászai gyűjteményt is.

A kastély után a település északi része felé haladva, a zöldellő fákban, virágzó mezőkben és egy szoborparkban gyönyörködve, hangulatos sétával felkerestük a Ferenc-rendi kolostor templomát is, amely egyszerűségével és békés légkörével szép ellenpontja volt a kastélynak és a ditrói templom élményének.

Következő állomásunk Gyergyószentmiklós volt. Itt elsőként a helyi református templomot látogattuk meg, ahol a gyülekezet lelkipásztora fogadott bennünket, majd mesélt nekünk a templom történetéről, a gyergyói református gyülekezet életéről, végül egy zsoltár közös eléneklésével búcsúztunk.

A templomtól gyalog folytattuk utunkat, majd megálltunk egy 1840-ben épült lakóház (napjainkban népművészeti alkotóház, kiállítóterem) előtt, ahol Kisné Portik Irén, szászrégeni születésű néprajzkutató, szakíró, szakoktató fogadott minket. A ház padokkal és vitrinekkel berendezett szobájába, egy saját gyűjtésből származó textileknek, varrottasoknak, csontból készült használati tárgyaknak is helyet adó kiállító térbe invitált minket.

Még az előadása elején felhívta a figyelmünket arra, hogy a díszítésnek a népi kultúrában biztosan mindig valamilyen mélyebb értelme, üzenete van, és hamarosan megismerhettük, hogy hogyan készülnek, miről árulkodnak egészen pontosan az általa bemutatott szőttesek, például a rokolyák, azok sávjainak színei, valamint, hogy mit és miért üzennek az ágy- és asztalneműk csíkjai (valójában: módossági jegyei) gazdáikról, azok vagyoni helyzetéről, jószágáról, esetleg jószágairól.

Igazi kincs, számomra a nap fénypontja volt Kisné Portik Irén előadása, melyben fantasztikus humorral, élményeket idézően mesélt nekünk a mindennapi székely népi élet különböző hagyományairól, szokásairól, például a textilek mosásáról, a bicskabírók szerepéről, vagy a vitrinekben kiállított különféle csontok és csontokból készített eszközök használatának történetéről.

Lenyűgöző látvány volt számunkra a tárlat egyik különlegessége, egy kisebb szobában található, közel 3000 darabos hímestojás-gyűjtemény, mely tájegységenként csoportosítva mutatta be a különböző technikákkal díszített tojásokat.

Az előadást követően a Pálya Bisztróban fogyasztottuk el közös ebédünket, melynek falain mezek, képek, a mennyezetén különféle hokicsapatok logói idézik meg a sport szeretetét. Az egyszerű, de ízletes fogások után benézhettünk az étteremmel közvetlenül szomszédos jégcsarnokba is, amely Gyergyószentmiklós jégkorongéletének központja.

Buszvezetőnk sikeresen vette a gyergyószentmiklósi útlezárások és forgalmi elterelések akadályait, így jó irányba fordulva, az emelkedő szerpentineken és hajtűkanyarokon keresztül hamarosan megérkeztünk a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz.

Bár e népszerű, turisták által sűrűn látogatott helyeken nem időztünk sokat, de egy-egy rövid sétát így is tettünk, hogy a buszból kiszállva, saját szemünkkel is megcsodáljuk a tó és a meredek sziklafalak szépségét, és ahogyan minden megállónál, itt is készítettünk közös képeket az utazó csoportunkról.

A szorosból kiérve a Békási-víztározó felé vettük az irányt, ahol a kirándulásunk szerves részeként közösen hajóra szálltunk, majd egy mintegy félórás hajókirándulás során gyönyörködhettünk a hatalmas tó kékjében, az esős napok után megérkezett, melengető napsütésben, és a tavat minden irányból körülölelő, a vízfelszínről is visszatükröződő, sűrű erdőkkel borított hegyek látványában. A tó békéje és a zöldellő hegyek látványa szép levezetése volt a nap élményeinek.

A hajókázást követően hazafelé vettük az irányt. A buszon jókedv uralkodott, az úton haza közös énekléssel szórakoztattuk egymást. Este nyolc körül még megálltunk Borszéken is, hogy forrásvizet töltsünk magunknak, és hogy elkészüljön a nap utolsó, elmaradhatatlan csoportképe is.

A kirándulást Zsigmond-Székely Edit, a marosfelfalusi magyar közösség egyik meghatározó tagja szervezte – immár második alkalommal. A lelkes részvétel és a felmerülő igények alapján is biztos, hogy fél év múlva a felfalusi csapat ismét útnak indul.

Ezek a közös utak nemcsak tartalmas programokat kínálnak Marosfelfalu magyar közösségének, hanem a közösen megélt pillanatokkal erősítik a közösségi összetartozás élményét is.

Jó volt látni, hallani azt, hogy sokunk számára nem először vezetett út a Székelyföldre. Néhány állomást leszámítva én magam is így már másodszorra láthattam a csodálatos tájakat, szerezhettem új emlékeket.

Mindannyiunk számára igazi ajándék volt, hogy a hosszú esős napok után Erdélyben éppen szombatra már egy napsütéses, igazi kirándulóidőt kaptunk. A tartalmas, élményekben gazdag nap végén estére fáradtan, de lélekben feltöltődve értünk haza.

A bemutatott közös csoportképek többségét szervezőnk, Edit férje, Zsigmond-Székely Miklós Mihály készítette.