Jelenlegi hely

A Magyar Népmese Napja Csernakeresztúron

/ Fábián Mónika /
fabian.monika képe

Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, volt egyszer egy különleges tanítási nap a csernakeresztúri iskolában. A tanító nénik október másodikát arra szánták, hogy a gyerekekkel megismertessék a magyar népmesék világát. Sok érdekes program várt a kisdiákokra. Először megismerkedtek a népmese fogalmával, elemeivel, felépítésével, majd az elmondottak alapján egy rövid kis kvíz következett. Három csapatban oldották meg a feladatokat, s a legtöbb pontot elérő csapat jutalomban részesült. Ezután egy népmese, Királyfi Kis Miklós történetének megtekintése következett. A népmese megnézését követően átbeszélték miről is volt szó benne, majd izgalmasabbnál izgalmasabb feladatok következtek. A népmese felépítését követve, különböző próbákat kellett kiállniuk a csapatoknak. Volt erőpróba - hogy felmérjék mindenki készen áll e a megmérettetésre-, mesehőssé avatás, türelempróba, hídépítés, párbaj a sárkányokkal, és a megérdemelt jutalom elnyerése sem maradt el.

Így emlékeztek meg a szeptember 30-i Magyar Népmese Napjáról.

Képes beszámoló következik.

Magyar Népmese Napja CsernakeresztúronMi a népmese?Mi a népmese?KvízFeladatlapok javításaMindenki kapott "Magyar Népmese Napja" kitűzőtA kitűzőNépmese nézés"Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba""Erőpróba"Mesehőssé avatásMesehőssé avatás"Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest..."Türelempróba" - Válogasd ki a kölest...HídépítésHídépítésHídépítésHídépítésHídépítésHídépítésHídépítés"A hidak próbája""A hidak próbája""A hidak próbája""...eb ölre, pásztor botra, vitéz kardra...""...eb ölre, pásztor botra, vitéz kardra...""...eb ölre, pásztor botra, vitéz kardra...""...eb ölre, pásztor botra, vitéz kardra..."Párbaj a sárkánnyalA sárkányokA csillagok, a Hold és a Nap megtalálásaA csillagok, a Hold és a Nap megtalálásaA csillagok, a Hold és a Nap megtalálása...felhelyezésük a kék égre....felhelyezésük a kék égre.A megérdemelt jutalom kiosztásaCsoportkép a tanító nénikkel