Jelenlegi hely

"A meggyőzés tudománya" az Aradi Magyar Napokon

/ Szekeres Ferenc Péter /
szekeres.ferenc.peter képe

Ez alkalommal az Aradi Magyar Napokon a "Hogyan hat szavaid ereje másokra?" - volt a témája a "CEDukáció programsorozat" részeként megrendezett előadásnak és az azt követő beszélgetésnek, amit, Dr. Újszászi Bogár László, meggyőzés-, és befolyásolástechnikai szakértő tartott az aradi Jelen Házban.

A programot a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. szervezte a Mathias Corvinus Collegiummal és a Romániai Magyar Közgazdász Társasággal közösen. A beszélgetés moderátora Both Sándor-Ágoston volt, az MCC Egyetemi Programjából.

Itt a Petőfi Sándor Program felületén talán megengedhető, hogy (magam is szolnoki lévén) egy kicsit "hazabeszéljek"...

Dr. Újszászi Bogár László Szolnokon született 1988-ban. Nyelvész, bemondó, meggyőzés- és befolyásolástechnikai kutató. Újszászon járt általános iskolába, majd Szolnokon érettségizett a Varga Katalin Gimnáziumban. A középiskola után a Kodolányi János Főiskolán szerzett kommunikációs alapdiplomát, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen mesterszakos diplomát. Doktori fokozatát az ELTE Nyelvtudományi Doktori Iskola alkalmazott nyelvészeti oktatási programjában szerezte summa cum laude minősítéssel.

A Kazinczy Szép Magyar beszéd versenyen mindegyik korosztályban kiérdemelte a Kazinczy emlékérmet. Kétszer volt köztársasági ösztöndíjas, kétszer Kodolányi díjas, és tanulmányai alatt négyszer nyerte el a Magyar Köztársaság Jó Tanulója Jó Sportolója címet. Közel tíz évig volt válogatott sportoló lábtoll-labdázásban: Országos bajnok, Világbajnoki 4. helyezett, a Hungarian Open kétszeres győztese.

2012 óta a Kossuth Rádió „Tetten ért szavak” (Ma már Édes anyanyelvünk) című műsorának bemondója. Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen a Magatartástudományi és Kommunikációelmélet Intézetben külső előadóként retorikát tanít.

A doktorijában kidolgozott meggyőzéstechnikai modelljét 2019-től tanítják a Dubai Universityn. Számos nagyvállalat rendszeresen meghívott szakértője (Lindab, Dupont Pioneer, Dow Dupont, Caterpillar, Alvogen, Opten, Konica Minolta, stb.). Havonta olvashatók cikkei a Forbesban, rendszeresen felkért szakértője az M1 gazdasági műsorának. A meggyozes.hu tulajdonosa.

"Hogyan hat szavaid ereje másokra?"A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft nevében Kranowszky Nagy Andrea köszöntötte a hallgatóságotA Mathias Corvinus Collegium nevében Nagy Tímea MCC nagyváradi képviselet-vezetője üdvözölte a megjelenteketDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadDr. Újszászi Bogár László előadA beszélgetés moderátora Both Sándor-Ágoston volt, az MCC Egyetemi Programjából