Jelenlegi hely

Mezőség, ahogy én látom

A szentbenedeki Kornis-kastély mai állapota

/ Hrágyel Dóra /
hragyel.dora képe

Utunk során egy kis kitérőt tettünk Szentbenedek felé. Csodálattal, ugyanakkor szomorúsággal töltött el, amit ott láttam. Az 1600-as évektől a második világháború végéig a Kornis család tulajdonában levő birtok és kastély ma erősen megromlott állapotban látható. Az épületet a háború után államosították, egyik felét silónak, a másik felét iskolának alakították át. A terület ma elhagyatott, az egykori kertből focipálya lett, a bejáratot őrző két unikornist pedig elszállították, miután ismeretlen tettesek az egyiket ledöntötték.

A kastély bejárataKastélyElárvult épületA növények már teljesen benőtték az ablakokatA kastély belülrőlA kastély belülről, utoljára osztályterem lehetettKastély belülrőlBeszakadt tetőszerkezetKilátás az oszlopok közül60 évvel ezelőtt még laktak az épületbenÁtlátható szintekMára teljesen benőtte a növényzetA torony felújítását Kornis Viktor végezte.Főbejárat udvarról nézveFőbejáratKidőlt kapuRomokbanMár csak a főfal áll