Jelenlegi hely

Mit üzenne ma nekünk Szent László?

Szent László Üzenete címmel, történelemversenyt rendeztünk Vízaknán

/ Bajusz Erika /
bajusz.erika képe

Szent László Üzenete történelemversenynek adott otthont Vízakna, a Szent László-emlékév alkalmából. A versenyt a Szeben megyei általános iskolás diákoknak hirdettük meg két kategóriában. 1-4. és 5-8. osztályos diákokat vártunk 3 fős csapatokban. Összesen 7 csapatot köszönthettünk, Medgyesről, Nagyszebenből és Vízaknáról érkeztek a gyermekek. Játékos történelemversenyt rendeztünk, melyet mesével, társasjátékkal, szó- és képkirakóval, kvízzel színesítettünk. A Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából megtekinthettük a Szent László történeti kiállítást, melynek megnyitóját a versenyhez igazítottuk, és mely tárlatot karácsonyig lehet még megnézni a Gyülekezeti Otthonban.

A verseny célja a nemzeti öntudat és identitás erősítésen túl az volt, hogy játékos formában szerettessük meg a magyar történelmet a gyerekekkel. Minden csapat nagyon ügyesen szerepelt. Nagyon szoros verseny alakult ki. Az 1-4. osztályos kategóriában kettő harmadik helyezést (medgyesi és vízaknai csapat) és kettő második helyezést (medgyesi és nagyszebeni csapat) is oszthattunk. Az első helyet az egyik vízaknai házigazda csapat vihette el. Az 5-8. osztályos kategóriában két medgyesi csapat indult, így első és második helyet osztottunk.

Minden csapat, gyermek és felkészítő egyaránt boldogan és elégedetten tért haza, egy szép, közös együtt töltött nap emlékét a szívébe zárva.

Fotó: Csiki-Mákszem Enikő és Ferencz Klaudia (Petőfi Sándor Program ösztöndíjas, Medgyes)

Szent László Üzenete verseny megnyitóSzent László Üzenete verseny megnyitójaGyermeki örömökSzent László Történeti kiállítás Szent László Történeti kiállítás Lovagkirályunk életeSzent László Történeti kiállítás Lovagkirályunk szenté avatásaSzent László Üzenete - nagy a figyelemSzent László Üzenete - nagyon figyelnekSzent László Üzenete - jelentkeznekSzent László Üzenete - nagy a vidámságMondák a magyar történelembőlMondák a magyar történelemből - Szent László legendaHelyesek a válaszokMinden csapat tudja a választJátékos bevezető kérdésekTársasjáték Szent László életéhez kapcsolódóanSzókirakóval ügyeskednekMelyik királyunk mikor uralkodottA királyok sorrendbe helyezéseAlakul a szókirakóSzent László hermáját rejtette a képkirakóVajon mi jellemző az Árpád-házi királyainkraA medgyesi lányok az Árpád-házi királyokkal foglalkoznakAz első három csapat társasjátékozikMindenki nagy munkában vanVajon ki uralkodott Szent László előttElső állomáson a medgyesi lányokA vízaknai lányok Árpád-házi uralkodókat raknak sorbaA medgyesi BDD is ügyeskedikVajon melyik Szent László legendát rejti a képkirakóMi igaz az Árpád-házi uralkodókraSzókirakó KlaudiávalSikerül a képkirakó megfejtése isNagyszebeni Ibolya csapat nagy munkábanSzent László társasjátékÁllomásokon ügyeskedik mindenkiMásodik állomáson szókirakó várja a csapatokatMegkavarjuk a kérdéseketMedgyesi csapat lelkesen indul a következő állomásraNagyon ügyesek a csapatokHarmadik állomáson képkirakó várja őketÁrpád-házi uralkodókkal foglalkozik a nagyszebeni csapatMindenki figyel, kérdéseket rabolunkNegyedik állomáson párosítani kellJó a hangulat a negyedik állomáson Nagyszebenieknél a nagyszebeni képTársasjátékon a csapatok második feleVajon jól párosítottunk?Vízaknai csapat a kvízenMedgyesi csapat ügyeskedik a kvíz közbenKvíz kérdésekMedgyesi lányok kvíz közbenMedgyesi zöldek kvíz közben is vidámakVízaknai lányok közösen gondolkodnakNagyszebeni Ibolyák kvíz közbenMedgyesi BDD kvíz közbenÜgyes a BDDEbédelünkMegérdemelt ebéd előttElfogyasztottuk a Szent László pecsenyétVidám bíráló bizottságJavítjuk a feladatlapokatJavítás közben nagy az izgalom még nekünk isKlaudia is segédkezikOklevelekEredményhirdetés előtti izgalmakMedgyesi Hörcsög Squad II. helyezést ért elII. helyezés 5-8.osztályos kategóriában, MedgyesMedgyesi lányok átveszik az I. helyezés okleveleitI. helyezés 5-8.osztályos kategóriában, MedgyesVízaknai lányok átveszik a III. helyezésért járó okleveletIII. helyezés 1-4. osztályos kategóriában, VízaknaBDD csapat átveszi a III. helyért járó okleveletIII. helyezés 1-4. osztályos kategóriában, MedgyesZöldek csapat átveszik a II. helyért járó okleveletII. helyezés 1-4.osztályos kategóriában, MedgyesIbolya csapat átveszi a II. helyezésért járó okleveletII. helyezés 1-4.osztályos kategóriában, NagyszebenA vízaknai csapat átveszi a díjat az I. helyezésértI. helyezés 1-4. osztályos kategóriában, VízaknaAjándék Szent László kifestő és legenda könyvecskeCsiki-Mákszem Lóránd és Székely Zoltán Márton lelkipásztorokKöszönet Székely Zoltán Márton tiszteletes úrnakKöszönet Szederjesi György igazgató úrnakKöszönet Orosz Orsolya és Pocan Ildikó tanítóknakSzent László Üzenete történelem verseny csoportkép