A Dél-bánsági régió magyar közösségei több évtizede évente rendszeresen megszervezik a Magyar Művelődési Egyesületek Szemléjét, amely rendszerint hagyományokon alapuló kulturális műsort, kézimunka kiállítást és egy előzetesen megbeszélt és elfogadott témára épülő tanácskozást foglal magába. Az idei, XXVII. Szemle napjának szeptember 10-ét tűzték ki, szervezését a kevevári Keve Magyar Művelődési Egyesület vállalta, témaként a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokások bemutatását választották. A program része volt egy gazdag kézimunka kiállítás is, amelyet a művelődési egyesületek kézimunka csoportjainak tagjai készítettek. Az esti műsoron közel 300 résztvevő lépett fel, akik több településről - Kevevára, Székelykeve, Sándoregyháza, Hertelendyfalva, Pancsova, Torontálvásárhely, Udvarszállás, Fejértelep és Versec- érkeztek. A hagyományőrző csoportok népdalokat, néptáncokat és irodalmi összeállításokat adtak elő. A fellépők között minden korosztály, gyerektől felnőttig képviseltette magát. A műsor az összes résztvevő közös énekével, az Örökségünk című dal eléneklésével zárult.