Jelenlegi hely

A szeretet ünnepe

Karácsonyi előadás Magyarfaluban

/ Kiss Csaba /
kiss.csaba képe

A Szeretet ünnepe

Új emberi nemzet
Indulj vigasságra,
mert eljött az Isten
szegény szállásidra.
Nyisd meg az ajtódot,
ereszd bé őt oda,
hogy vigye lelkedet
boldog mennyországba! Szállásikra!

A karácsonyi előadásra való készülődés minden pedagógus számára nehéz feladat. Igyekeztem mindent tökéletesen megszervezni, megfelelően előkészíteni a helyszínt, biztosítani mindenki számára a karácsonyi csomagokat és izgalommal vártam a nagy pillanatot, az előadás napját. Magyarfaluban december 22-én ünnepeltük a gyerekekkel és szüleikkel a kis Jézus születését. 

Három hét folyamatos készülődés után, mintha csak egy pillanat lett volna. Az apró csillogó szemek, őszinte mosoly a gyerekek arcán, még szebbé varázsolta az ünnepet. Több mint 130 gyerek hangja csendült fel a magyar házban. A kis óvodások  táncos-zenés előadással, az 1-4 osztályosok betlehemes műsorral, az 5-8 osztályosok pedig karácsonyi dalokkal örvendeztették a közönséget. Ösztöndíjas létem alatt azon a napon nap éreztem igazán beteljesedni a munkám gyümölcsét. Büszke vagyok tanítványaimra és hálát adok a Jó Istennek, hogy ide vezérelt engem.

Köszönöm szépen az "Angyalkának"  a karácsonyi  csomagokat, valamint a magyarfalusi szülőknek a támogatást. 

Mindenkinek Áldott Karácsonyi Ünnepet és Boldog Új Évet kívánok! 

Kiss Csaba

 

Mária és JózsefKarácsony 2019Karácsony 2019Karácsony 2019