Jelenlegi hely

Versenyben a gyimesi írott tojások

/ Hock Judit /
hock.judit képe

2017. április 9-én, virágvasárnap került megrendezésre Gyimesbükkön a húsvéti hímes tojásíró verseny, majd kiállítás. A rendezvény célja a hagyományos gyimesi hímes tojásminták megőrzése és köztudatban tartása.

Délben Salamon József plébános úr által celebrált ünnepi szentmisén vettek részt a gyimesbükki hívek. A szentmisén a barkák megszentelésére is sor került, amelyet Székelyföldön „pimpónak” hívnak.

A napsütötte vasárnapon a falu központjában folyt a tojásíró munka, amely idén már második alkalommal került megrendezésre. Míg tavaly több mint száz versenyző nevezett be a versenyre, addig idén csak 40 alkotó munkája indulhatott, mivel a verseny szabályai szigorúbbak lettek. Azonban ebben az esztendőben nemcsak gyimesbükki alkotásokat díjaztak, hanem Gyimes-völgye minden lakójáét, legyen az kosteleki vagy felsőloki munka. A verseny egyik szervezője, Pál Péter, 5 írott tojással fogadta be a versenymunkákat, amely vasárnap délután három órakor került a zsűri elé. A tojásíró versenyen Kakas Péter, sepsiszentgyörgyi néprajzkutató volt a szakmai zsűri, így az általa legszebbnek tartott három versenyző munkáira, illetve a mintegy 300 látogató szavazatai alapján is kiosztottak három díjat. A fentiek szerint így összesen hat díj került kiosztásra, amelyből három a közönség, három a szakmai zsűri elismerése. A zsűri fődíját Tankó Fintu Julianna kapta, a második helyezett Antal Teréz, harmadik Antal Erzsébet lett. Nagy örömünkre szolgált, hogy Antal Erzsébet a gyimesbükki Dani Gergely Általános Iskola pedagógusa, amely az egyetlen magyar nyelvű iskola Bákó megyében.

Délután lehetőség volt a helyszínen a kesicével írott gyimesi tojásfestés mesterségének tanulására is.  A jelenlévő Antal Mária, gyimesbükki tojásíró is megerősítette, hogy milyen sok apró részletre kell figyelni, hogy a tojások motívuma szép legyen. A sikeres tojásírás legfontosabb eszköze tehát a kesice, vagyis a tojásíró szerszám, amelyet olvasztott, langyos viaszba mártanak, és akkor ír a legjobban, ha lófarokszőrt vagy disznószőrt rögzítenek bele. Ezt is megnézhették az érdeklődők, Sárig Miklós ugyanis helyben készítette a kesicét az asszonyoknak, lányoknak, akik azt is elárulták, hogy egy jó kesicével akár 40-50 tojást is meg lehet írni.

A hagyományőrző eseményt a napsütéses vasárnap és a húsvétvárás hangulata járta át, amelynek jövőbeli életben tartása elengedhetetlen, hogy az autentikus minták továbbéljenek. Nagy öröm volt látni, hogy sok, általam tanított általános iskolás gyermek is ellátogatott szüleivel a rendezvényre, amely több generáció számára is érdekes program volt.

kesicével írott tojásokA tojásíro verseny díjátadója - Pál Péter szervezőA zsűri fődíját Tankó Fintu Julianna kaptaA zsűri harmadik helyezettje Antal ErzsébetCsángó legényekkelGyimesi írott tojások szentelt barkával - pimpóvalGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojások és szentelt barkaGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojásokGyimesi írott tojásokGyimesi szőttesGyimesi írott tojásokHasználatban a kesiceKészül a kesiceKészül a kesicekészülnek a hímes tojásokminden generáció munkábanTojás kiállításAz esemény plakátja