Alcím: Palóc Himnusz az alsóbodoki Esterházy János Zarándoknapon
Az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpont főünnepét szeptember közepén tartják. Erre a hétvégére számos helyről érkeznek a zarándokok, Felvidékről és az anyaországból, Lengyelországból és Csehországból. Az ünnepi szentmisét megelőzően lelkiségi programok várják az ideérkezőket.
Csábi István a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti iskola igazgatója és Híves István az ipolybalogi művészeti iskola igazgatója rendszeres résztvevői a zarándoknapoknak. Esterházy János tisztelőiként évek óta zenei szolgálattal, imádsággal kísérik a boldoggá avatás folyamatát, szentmiséken, kiállítás megnyitók alkalmával vagy épp zenés szentségimádáson emelik fel a szívünket zenéjükkel.
Csábi István tanúságtételében elmondta, hogyan hatott rá Esterházy János személyének, vértanúságának mélyebb megismerése és az alsóbodoki zarándokhelyet alapító Paulisz Boldizsárral való találkozás. A mártír gróf azóta is példát, erőforrást jelent számára, ugyanakkor Paulisz Boldizsár, a zarándokhely alapítójának, a kápolna építőjének elszántsága is nagy hatással volt rá.
2017-ben ennek a munkának volt köszönhető, hogy Esterházy Jánost 60 évvel halála után szülőföldjén temethettük el, teljesítve végakaratát. Itt van köztünk, immár nyolc éve hajthatunk fejet nyughelye előtt, kérhetjük égi közbenjárását. A két Ipoly-menti igazgató úr is gyakran ellátogat ide, de feltették maguknak a kérdést.
Mi mit tehetünk? Öt éve az Ipoly-mentén minden hónap első szerdáján szentmisét ajánlanak fel Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért. A szentmiséket minden hónapban más templom, más közösség fogadja be, hol az Ipoly egyik, hol a másik partján. A szentmiséknek és az imáknak ez a lánca összeköti a felvidéki és az anyaországi magyarságot, erősíti hitünket, szilárd alapokat ad. Valahogy Esterházy János lelkületéből fakadóan segít megújítani kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal is. A jó palócok minden hónapban a boldoggá avatás mellett imádkoznak a népek megbékéléséért, kiengesztelődéséért is, bízva benne, hogy egymást tisztelve békében élhetünk. Példaértékű, hogy a két igazgató évtizedek óta testvériskolai kapcsolatot is ápol, melynek diákok, tanárok és szülők egyaránt részesei.
Csábi István mindenkit arra buzdított, hogy mindannyian keressük a lehetőséget, az utakat, éljük meg hitünket, magyarságunk és tiszteljük nagyjainkat! A két művész előadásában a Palóc Himnuszt hallhatjuk a felvételen! Köszönjük és szeretettel várjuk őket vissza! "Isten áldja meg a magyart!"