Jelenlegi hely
Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület
Elnök: Szabó Julianna
A Csernakeresztúri Hagyományőrző Egyesület 1994-ben alakult azzal a céllal, hogy a bukovinai székelység hagyományait felkutassa, ápolja és továbbadja az utókornak. Megalakulása óta bukovinai székely tájházat is működtet. Különböző hagyományos műsoraik vannak, amit őseik idetelepülésekor hoztak magukkal. Az Egyesület kétévente részt vesz a csoport a bukovinai székely találkozókon, ami mindig valamely bukovinaiak lakta településen kerül megrendezésre. 2010-ben Csernakeresztúron tartották a falu 100 éves kitelepülésének tiszteletére. Évente megrendezésre kerül egy nemzetközi folklorfesztivál, ahol Bukovinában élő és élt nemzetiségek lépnek fel. Az évek során felléptek már Lengyelországban, Szerbiában, Szlovákiában, Magyarországon, Ukrajnában és Románia, Bukovina színpadain is. A Keresztúr nevű települések találkozójának is vendégei évente. Táncaik nagyobb része bukovinai székely hagyomány, de más kismagyarországi és erdélyi anyag is a színpadra kerül általuk. Emellett kétévente bukovinai székely mesemondó vetélkedőt rendeznek kisiskolások részére, mellyel az a céljuk, hogy a mesékből, legendákból, a gyermekek is megismerjék őseink életét.
Sajnos az egyesületnek szegényes anyagi forrásai vannak, táncoktatót nem tudnak fizetni. Ezért hatalmas segítség, amikor a Petőfi Sándor Program lehetővé teszi, hogy táncoktató teljesítsen szolgálatot a Hunyad megyei “szórványok szórványában”, Csernakeresztúron. Jelenleg egy óvodás korú csoport, egy általános és egy középiskolásokból álló néptánccsoport tevékenykedik az egyesület keretein belül. Az egyesület vezetője Szabó Julianna