Jelenlegi hely
Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület
Elnök: Varga Flórián
A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület 1955 óta működik Temerinben. Az egyesületet egy kilenctagú elnökség vezeti, melynek élén 2015 óta Varga Flórián elnök úr áll. Az egyesület magába vonzza a Temerinben élő magyarság apraját-nagyját, hiszen itt minden korosztály számára és mindenki igényére vannak foglalkozások és barátságos összejövetelek. A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület feladatának tekinti a hagyományőrzést, hagyományápolást, valamint a magyar kultúra ápolását.
Az egyesületen belül 4 néptánccsoport is működik, ahova szívesen várják az érdeklődőket, a kis óvodásoktól, a felnőtt korosztályig. A néptáncot Lukács Imre, Lukács Valéria és Erdélyi Lenke oktatók tartják, illetve Lukács Valéria felel azért is, hogy a táncosok a megfelelő népviseletben járhassák a különféle magyar vidékek néptáncait. Az egyesület székházában a hét szinte minden napján zajlanak próbák. A tánccsoportok gyakran állnak ki a közönség elé, illetve rendszeres fellépői a Gyöngyösbokréta néptáncszemlének, mely Vajdaság legszínvonalasabb néptánctalálkozója.
A táncosokat gyakran kíséri a Berbence népi vonós zenekar, melyet már 10 éve működtet a Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, viszont nem ez az egyedüli zeneegyüttes, mely az egyesület keretein belül működik. Tizenöt éve alakult meg az egyesület férfi kórusa, a Dalárda, mely rendszeres fellépője a Durindó népdalszemlének, mely az említett Gyöngyösbokrétához hasonlóan, Vajdaság legszínvonalasabb népdal és népzene találkozója. Eljutott a Dalárda Budapestre is, számos díjat elnyert, többek közt a Bodor Anikó díjat is. A férfikórusban elindult egy tamburazenekar is, ami már 5 éve működik Szabó Árpád és Gabriella vezetésével, illetve a Hévízi Testvérek vezetésével citera szó mellett csendül fel a Kéknefelejcs asszonykórus is.
Az művelődési egyesület ad teret egy színház, illetve mozi teremnek, így nem is csoda, hogy színjátszó csoport működik az egyesület keretein belül már a kezdetek óta, mely a Jáccunk trupp nevet viseli. A színjátszó csoport amatőr színészekből áll, kiket László Sándor rendező koordinál. A Jáccunk trupp számos előadást vitt színpadra, és ezekkel járják körbe Vajdaságot. Ilyen például a Bolond Istók vagy a Tyúklétra, mellyel már 4 díjat is elnyert a társulat.
A Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület idén szervezi meg 32. alkalommal a Tinifesztivált, mely a temerini fiataloknak szóló zenei tehetségkutató vetélkedő. A versenyre kizárólag magyar nyelvű dallal lehet jelentkezni, és a beválogatott versenyzők élő zenei kísérettel énekelhetik el választott dalukat a fesztivál döntőjén a nagy közönség előtt.