Jelenlegi hely
Ha tényleg élni akarunk, a legjobb, ha máris kipróbáljuk. Wystan Hugh Auden
Otthonom a Zala megyei Belezna községben van, tősgyökeres paraszti családból származom. Két diplomát szereztem, az ELTE Bölcsészettudományi Karán esztétikából és a Miskolci Egyetemen kulturális antropológiából.
Megszakításokkal immár több programszakaszban a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként végeztem identitáserősítő és közösségfejlesztő tevékenységet: először az erdélyi Szászrégenben, majd a szlavóniai magyarság körében Horvátországban, Vukováron. Közben egy tanévben a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Csángómagyar Oktatási Programjának keretein belül tanítóként dolgoztam a moldvai Pusztinán. Munkám során több, mint száz iskolás gyermeket tanítottam játszva, élménypedagógiával magyar nyelvre az iskolai óráik után. A jelenlegi programciklusban a vukovári magyarok körében térek vissza Petőfi ösztöndíjasként, ahol egyre nagyobb és komolyabb terveket valósítunk meg a helyi magyar közösség összefogásával. Az itt végzett ösztöndíjas munkám nagyon komplex: részét képezi többek között a gyermek- és kézműves foglalkozások vezetése, magyar nyelvtanítás, tudományos és hagyományőrző előadások tartása, kutatás, rendezvényszervezés, adminisztratív munka, pályázatírás és -elszámolás.
Az életem része a hagyományos népi kultúra megőrzése, ápolása és azt gondolom, hogy ennek segítségével, a gyökereink erősítésével olyan értéket tudunk felmutatni, mely alkalmas egy közösség életének összefogására és amelyre alapozva újabb nagyszerű dolgokat lehet végbevinni. Hálás vagyok, hogy alkalmam nyílt résztvevőként átélni a szórványmagyarság mindennapi életét, melyből életbölcsességet és még nagyobb segítőkészséget, türelmet tanultam.