Jelenlegi hely

Múltidéző életképek a XXV. Báthory Napokról

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe

Idén immár huszonötödik alkalommal került megrendezésre Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király tiszteletére szülővárosában, Szilágysomlyón a Báthory Napok rendezvénysorozat. Főszervezője a korábbi évekhez hasonlóan idén is a helyi Báthory István Alapítvány volt. Testvérvárosi bemutatkozó és találkozó, lengyel hagyományőrző huszárok felvonulása, várostrom, történészkonferencia, a Szilágysági Magyarok Díjak átadója, koszorúzás és koncertek is sorra kerültek a szeptember 20–24. között megrendezett XXV. Báthory Napokon. A Báthory István Alapítvány programja ebben az évben közösen került megvalósításra a Polgármesteri Hivatal, illetve a Szilágysomlyói Nemzeti Információs és Turisztikai Központ által megszervezett Báthory Festtel.

A nemzetközi szintűvé vált rendezvénysorozaton belül én elsősorban a 16. sz. Báthory István cserkészcsapat énekes-zenés szolgálatában vállaltam szerepet Erdei János csapatparancsnok felkérésének eleget téve. A csapat gyermekeinek, fiataljainak két történelmi éneket, a magyar és lengyel himnuszokat, valamint a magyar szózatot tanítottuk be kobozkísérettel. Előadásunk gyönyörűen sikerült a Szilágysomlyói Római Katolikus Templomban. Nagyon örülök, hogy én is szerepet vállalhattam ennek a különleges programnak a megvalósításában.

Báthory sárkányaHagyományőrzők a várkertbenBathory Fest plakátFelvonulásZenészekA város kulcsának átadásaA Báthory vár lakóépületeHagyományőrző férfiLovasokDudásOstrom előttHagyományőrző asszonyKözönségKezdődik a várostromKomoly tekintetCsatajelenetCsatajelenet 2Reneszánsz hangulatA Római Katolikus TemplomKuglis Gábor Levente atya szentmise közbenReformátus áldásHívek a templombanÉn és a 16. sz. Báthory István cserkészcsapatBáthory István szobrának koszorúzása