Jelenlegi hely

Szent László kiállítás Szilágysomlyón

/ Garamvölgyi Anett /
garamvolgyi.anett képe

A Szent László év alkalmából kiállítás nyílt a szilágysomlyói Közösségi Házban. A rendezvényt Dr. Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának helyettes államtitkára nyitotta meg. Beszédet mondott még Józsa Nándor Lóránd és Erdei János tanár úr, továbbá közreműködtem én és az általam felkészített 16. sz. Báthory István cserkészcsapat, akik a szép zenei szolgálat mellett ezen az ünnepélyes megnyitón belül tették le, illetve újították meg fogadalmaikat. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével Czibolya Gábor, a Szent László Társulat elnöke és Csige Sándor konzul is. Nagy örömünkre az MTVA munkatársai, Hideg Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt szintén végig velünk voltak és filmen örökítették meg ezt a különleges alkalmat, mely a Duna tv Térkép című műsorában lesz megtekinthető.

Interjú az MTVA szatmárnémeti munkatársaivalJózsa Nándor Lóránd megnyitóbeszédeJózsa Nándor Lóránd megnyitó beszédeJózsa Nándor Lóránd megnyitó beszédeCserkészek a közönség soraibanDr. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára KözönségDr. Szilágyi Péter, a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára KözönségHázigazdák és tiszteletvendégekErdei János tanár úr beszéde16. sz. Báthory István cserkészcsapatÉn, Garamvölgyi Anett és a 16. sz. Báthory István cserkészcsapat zenei szolgálat közbenÉn, Garamvölgyi Anett16. sz. Báthory István cserkészcsapat fogadalomtételeÉn, Garamvölgyi Anett és a 16. sz. Báthory István cserkészcsapat zenei szolgálat közbenÉn, Garamvölgyi Anett és a 16. sz. Báthory István cserkészcsapat zenei szolgálat közbenÉn, Garamvölgyi Anett és a 16. sz. Báthory István cserkészcsapat zenei szolgálat közbenErdei János tanár úr beszédeErdei János tanár úr beszédeErdei János tanár úr beszédeKiállításnézésCzibolya Gábor nyilatkozataKiállításnézésErdei János tanár úr nyilatkozata