A felejthetetlen estére, Huszka Jenő – Lili bárónő című teljes operettjének, zenekari kísérettel való bemutatójára hívott mindenkit a TEMISZ-csapat. A magyar operett egyik gyöngyszemének tekintett Lili bárónő nemcsak szívhez szóló dallamokkal és izgalmas történettel, hanem humorral és romantikával is megajándékoz mindenkit, aki szereti a műfaj klasszikus remekeit. Az előadást a kolozsvári Operettissimo együttes játszotta el.
"Kultúránk egyik alappillére a zene, és ezen belül a magyar operett, melyet 2013-ban hungarikummá minősített az országház. Ennek tudatában pár éve az Operettissimo együttes felvállalta, hogy ezt a műfajt minél több magyarlakta településen méltó módon élőben közvetíti. A kolozsvári Operettissimo együttes fontosnak tartja a magyar zenekultúra terjesztését, ezért előadásokat vállal különböző rendezvényeken. A közel 300 előadás során, 5 ország több száz településén sikerült népszerűsíteni a magyar operettet a lelkes közönség örömére."
Az eseményen közel 300 ember jelent meg a temesvári Timis moziban. A közönség gyakran tapsolva kapcsolódott be az előadásba, és a végén is felállva tapsolták vissza a művészeket. A nézők között románok illetve Angliából érkezett érdeklődők is megtalálhatóak voltak.
Az előadás végezetével a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet egy vacsorára is meghívta az együttest, ahol a fellépők elmondták, hogy a temesvári közönség példátlanul lelkes volt és öröm volt előttük fellépni.
Az erre az előadásra mutatott érdeklődésen is látszik, hogy a magyar jelenlét továbbra is őrzi az erejét Temesváron, ha nem gyarapítja azt.
A szervezésért pedig köszönet illeti a Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezetet.