Jelenlegi hely

Amerikaiak Kassán

A magyar néptánc átadása más nemzetiségek számára

/ Krupár Luca /
krupár.luca képe
2019. 04. 11-13. között tartózkodtak Kassán és Nagyidán az Amerikából idelátogatók.
Amerikaiak KassánAmerikaiak KassánAmerikaiak KassánAmerikaiak Kassán

Az amerikai csoport Farkas Zoltán ”Batyu” és felesége Tóth Ildikó ”Fecske” táncos, koreográfus, táncpedagógus szervezésében érkezett vidékünkre. Minden éven részt vesznek az Országos Táncháztalálkozón és Kirakodóvásáron, majd járják a Kárpát-medencét, melynek során főleg néptáncot tanulnak. Ebben az évben Kassára esett a választásuk, az Ilosvai Selymes Péter Táncegyüttes vezetőitől és tagjaitól tanulak. Több nemzetiség táncával megismerkedtek, mint a ruszin, szlovák, cigány és természetesen a magyar. Az első itt töltött napjukat pedig az együttes műsorával és táncházzal zárták az Ilosvai-házban, amely igen alkalmas helyszínnek bizonyult, hiszen konyha, tájház, szálláshely, csűr és próbaterem egyben. A vendégek itt megismerkedhettek a magyar konyhával és együtt mulathattak a táncosokkal. Az amerikai csoport tagjai nem mind magyar gyökerűek, csak páran beszéltek magyarul mégis nagy intenzivitással, odaadással, szeretettel tekintenek a magyar néptáncra, hagyományokra.