Jelenlegi hely

Apró részletek a dévai közösség életéből

A közösségformálás mindennapjai

/ Virág Ádám /
virag.adam képe
Az unitárius vallású hívők jelentős értéket képviselnek a dévai szórványmagyarság életében. A közösségbe azokat az időseket is próbáljuk bevonni, akik egyedül élnek otthonukban, hozzátartozóik távol élnek tőlük.
KürtőskalácssütésKártyapartiLátogatásGondoskodás

A téli időszakban még inkább szüksége van az embernek a törődésre. A borús napok sokszor beárnyékolják a hangulatunkat. Februárban ezért a Dél- Nyugat Erdélyi Unitárius Szórványegyházközség munkatársával, Kiss Katalinnal ellátogattunk azokhoz az idős és beteg emberekhez, akiknek ebben az időben kifejezetten jól esik a látogatás, törődés, gondoskodás.

A találkozások során előkerültek a régi családi képek, melyek megidézik a régi élet mindennapjait. Elsősorban azokhoz a hívekhez látogattunk el, akik egészségügyi állapotuk miatt nem tudnak rendszeresen részt venni az istentiszteleteken, de igénylik az egyházhoz való tartozás érzését, és a közösség életéből sem szeretnének teljesen kiszakadni.

A dévai Unitárius Szórványegyházközség sokat tesz a szórványmagyarság megerősítésében, közösségformálásában. Ehhez próbálunk mi is hozzájárulni azzal, hogy a hívek otthonában szervezünk programokat, mindennapjaikat megszínesítve. Az elmúlt időben többször rendeztünk közös sütés-főzést, mely események elmaradhatatlan édessége az erdélyi kürtőskalács. A közös kártyapartik vidám hangulatban teltek, melyek felejthetetlen élményeket jelentettek számunkra.