Jelenlegi hely

"Cum Deo pro Patria et Libertate!"

"Istennel a hazáért és a szabadságért!"

/ Rákos Ágota /
rakos.agota képe
A 4. sz. Hatvani István cserkészcsapat az idei tanyázásának helyszínéül a Völgyet választotta, mely Rimaszombat városától alig fél órányira található, Almáspusztán. A festői környezetben a magyar és palóc kultúra elevenedik meg.
A lélek fájánálA tábor megnyitójaCsúsz Balázs íjazni tanította a hadba vonulókatAz elveszett térkép nyomában

Végre eljött a nagy nap; hosszas előkészületek után, elindultunk a Völgybe, hogy pár napot együtt töltsünk, s felfedezzük a táj természeti szépségeit, tanuljunk múltunkról, és önfeledten játszunk, hiszen „A cserkészet vidám játék a szabadban” (BiPi).

Megérkezésünket követően elfoglaltuk a szállásásunkat, mely berendezését, s küllemét tekintve is a régi paraszti világot idézte vissza. Idei kerettörténetünk még ez időkön is túl göngyölítette fel a történelem fonalát, egészen II. Rákóci Ferencig nyúlt vissza.

Az ünnepélyes megnyitót követően hírnök érkezett hozzánk Esze Tamás tarpai jobbágy személyében, aki egyenesen a lengyelországi Brezna várából érkezett hozzánk, ahol nem mással, mint magával II. Rákóczi Ferenccel találkozott. Esze Tamás a vörös zászlót hozta magával, melyen az alábbi felirat volt olvasható:

"Cum Deo pro patria et libertate!"  "Istennel a hazáért és szabadságért!"

A zászló az ország népét, minden „nemest és nemtelent”, azaz a magyar nemzetet szólította hadba, így mi táborlakók is eleget tettünk eme felkérésének, s csatlakoztunk a sereghez.

A nap hátralévő részében bejártunk a Völgyet, ahol őseink tiszteletére fából készült képmásaik szegélyezik az utat egészen a Lélek fájáig. A fa tövénél megemlékeztünk elejinkről, és dicső tetteikről, majd visszatértünk a táborhelyre. A nagyobbak kiképzőpályát alakítottak ki, amin minden valamire való hadba vonuló végig tudott menni. A hadi kiképzést Esze Tamás is segítette, aki az íj használatára tanította a fiatalokat. A fárasztó nap után tábortűz köré gyűltünk és együtt énekeltünk bujdosó dalokat.

Másnap hírül kapták az őrsök, hogy a labancok titkos fegyverraktárához egy térkép vezet el, amit a kurucok darabjaikban hagytak el az erdőben. Az őrsök két csapatra váltak; a kisebbek egy rövidebb útvonalon, míg a nagyobbak egy hosszabbon kezdték meg a térképdarabok felkutatását. A darabkák megtalálást követően, újabb akadállyal találták szembe magukat a csapatok, ugyanis a térkép rovásírással íródott. Miután mindkét csapat megfejtette az írást, leplezték a fegyverraktár helyét. A sikeres napot fejedelmi lakoma zárta, s az igazán bátrak az éjszaka során bátorságpróbán bizonyíthatták rátermettségüket.

A harmadik napon az őrsök elkészült zászlóik alatt vonultak volna hadba, de azok mind eltűntek. Egy üzenet érkezett a táborlakókhoz, melyen csupán koordinátákat lehetett olvasni. Együtt indultunk nyomába a feladványnak. Csakhamar megtaláltuk az első pontot, ahol egy csomag madzag volt elrejtve, majd a másodikat, ahol megkerültek a zászlók és a harmadikat, ahol tollak feküdtek a földön és végül a negyediket: számokat. Ez csak egyet jelenthetett: számháborút!

A tábor a nagy csatával zárult, s mindenki az elmúlt napok emlékével és élményeivel térhetett haza a Völgyből, ahol felelevenítettük múltunkat, kultúránkat.