Jelenlegi hely

De hát... ki tudja, hogy a költő valójában hol van eltemetve?!

/ Nagy Emese Tünde /
nagy.emese.tunde képe
Évszázadok óta emlékezünk halottainkra november elején .
Heither György sírtisztítása, SzászrégenHeither György kitisztított sírja, SzászrégenEmlékezünk PetőfirePetőfi legendás sírja Székelykeresztúron

Hagyományos szokásaink mindenszentek és halottak napján, mint sok más európai országban, köztük Magyarországon és valamennyi magyarlakta területen, hogy meglátogatjuk és rendbe tesszük elhunyt hozzátartozóink sírját, virágot viszünk és gyertyákat, mécseseket gyújtunk, melynek fénye az örök világosságot jelképezi.

A szokáshoz kapcsolódó népi hiedelem szerint ennek célja, hogy a "véletlenül kiszabadult lelkek" visszataláljanak sírjukba, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsanak minket, élőket.

A sírokat is azért kell megszépíteni ilyenkor, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben.

Emlékezés Szászrégen helyi szülöttjére

Fent említett okok miatt döntöttünk úgy néhány helyi lakossal, hogy együtt karöltve, halottak napjához közeledve, kitisztítjuk Heiter György elhanyagolt sírját, aki 1947-ben a szászrégeni evangélikus temetőben lelt örök nyugalomra. Szászrégen egyik leghíresebb személyisége, korának méltán híres fényképésze és karnagya volt. A monarchia idején kitűnő munkája elismeréseként királyi fényképész címmel tüntették ki. Ennek ellenére sajnos nagyon kevés magyar nyelvű emlékirat maradt fent róla. A sírtisztítással, sír rendberakással nem hagyjuk emlékét homályba veszni.

Emlékezés a magyarság nemzeti költőjére

A város, mely híven őrzi Petőfi Sándor emlékét, Székelykeresztúr, ahol a költő élete utolsó éjszakáját töltötte a Gyárfás-kúriában, az öreg körtefa mellett. A körtefa, mely alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét, megjósolva aznapi halálát. A körtefa "tanúságát" őrzi Kányádi Sándor márványtáblába vésett verse:

"Haldoklik az öreg tanú,

Petőfi vén körtefája.

Azt beszélik ő látta volt

verset írni utoljára."

És őrzi emlékét a kultusz, mely szerint a székelykeresztúri temetőben Petőfinek "legendai sírja" áll. Hiába állapította meg pesti orvos szakértő, hogy az előbb titokban, majd 1902-ben ünnepélyesen újra eltemetett csontok nem lehetnek a költő földi maradványai, a timafalvi temetőben kőtáblát állítottak Petőfi nevével és a második temetés dátumával. De hát... ki tudja, hogy a költő valójában hol van eltemetve?!

A jövőnket építjük, amikor hagyományainkat megőrizzük, és azokat gyermekeinknek továbbadjuk.. Őrizzük meg szeretteink emlékét: kik voltak, mit tettek, honnan indultak, és ne feledjük hajdani nagyjainkat se, emléket állítva ezzel nemzeti elődjeinknek.