Jelenlegi hely

Fuzsinei kirándulás húsvét előtt

Fuzsinében, Lehoczky Tivadar szülőházán elhelyezett emléktáblát koszorúztak a fiumei magyarok.

/ Dr. Seremet Sándor /
seremet.sandor képe
Első ránézésre a Tengermelléket és Kárpátalját semmi nem köti össze. Ez azonban csak az első benyomás. Érdekes kapocs a két régió között Lehoczky Tivadar régész, történész és néprajzkutató. Bereg vármegye történetének egyik legkiemelkedőbb kutatója.
Koszorúk az emléktáblánálKoszorúzásEmléktábla

Lehoczky 1830-ban, Fiumétől 30 kilométerre, Fuzsinében született. Családja Felvidékről települt át. Édesapja erdészmérnök volt. Tanulmányait több felvidéki városban végezte, majd végül Kassán hallgatott jogot. Az 1848-1849-es szabadságharcban tüzérként vett részt, majd folytatta tanulmányait, amelyeket 1851-ben fejezett be. 1855-től Munkácson élt és dolgozott. Szakmáját tekintve hivatalnoki tisztségeket töltött be. Bírói, ügyvédi és ügyészi vizsgákat tett, majd 1865-től a munkácsi és beregszentmiklósi Schönborn uradalmak főügyésze lett. Lehoczky Tivadar hivatalos pályája mellett régészettel, néprajzkutatással és történelemmel foglalkozott. Több Munkács környéki régészeti emlék, telephely felfedezése kötődik a nevéhez. Leletei hatalmas gyűjteményéből később múzeumot állítottak fel. A leletek közül sok ma is megtekinthető Munkácson és Ungváron. Tudományos tevékenysége során 11 monográfiát, közel 300 cikket publikált. Lehoczky Tivadar tehát, Fiume környékén, Fuzsinében született és Munkácson tevékenykedett és jelentős tudományos sikereket ért el. 1915-ben hunyt el. A munkácsi Szent Márton székesegyház kriptájában temették el.

Kirándulásunk során tehát, a két régiót összekötő, kiemelkedő személyiség tiszteletére elhelyezett emléktáblát koszorúztuk meg. Kora délelőtt indultunk el a Jelačić térről. Fuzsinébe érkezve a Lehoczky emléktáblához mentünk, ahol néhány perces ismertető beszéd hangzott el Lehoczky Tivadar életéről, munkásságáról és jelentőségéről. A beszéd után, a HMDK fiumei egyesülete elnöke, Viola Éva elhelyezte az egyesület koszorúját. Az emléktáblát 2006-ban a fiumei székhelyű Baross Magyar Kultúrkör, a Beregvidéki Magyar Kulturális Szövetség, Fuzsine község és Fuzsinei Turisztikai Szövetség helyezte el közösen. A koszorúzás után kellemes sétával és ebéddel folytatódott a kirándulás. Kora délután értünk vissza a városba, hiszen a húsvéti előkészületek nem maradhatnak ki.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben a fiumeiek Munkácson is koszorúzhatnak Lehoczky Tivadar emléktábláinál.