Jelenlegi hely

"Idvezlégy kis Jézuska"

Vivace kamarakórus tiszaszentmiklósi Adventi hangversenye

/ Biró László /
biro.laszlo képe
"Jó koncerten eggyé válok a dallamokkal, a ritmussal, a hangszínnel, s magasra repülök mint a költöző madarak. Ha vége, alig tudok leszállni a földre." Vámos Miklós idézete.

Felejthetetlen élménnyel lettünk gazdagabbak 2019. december 14-én szombaton. Magyarországról érkező mezőtúri Vivace kamarakórus egy csodálatos adventi hangversenyt adott a tiszaszentmiklósi Szent József, a Boldogságos Szűz Mária Jegyese Római Katolikus templomban. A koncert keretén belül meggyújtottuk advent harmadik gyertyáját. Oláj Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási bizottság tagja mesélt az adventről. „E vasárnap kiemelkedik a többi közül. Advent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja. A harmadik héten, amikor felgyulladnak immár három gyertya lángjai, arra a világosságra gondolhatunk, ami a pásztorokat is megvilágította. Eljött a világ világossága, és a sötétségből szabadulást hozott mindenki számára.”

A Vivace Kamarakórus 2007-ben jött létre, a Kossuth úti iskola már végzett ének-zene tagozatos diákjaiból. Az iskolában már 2005-ben létrejött egy vegyes kari kamarakórus, az akkori 7-8. osztályos fiúkból és lányokból - azzal a céllal, hogy azok a fiúk, akik már nem tudtak énekelni az egynemű karban – a megváltozott hangjuk miatt - továbbra is részesei legyenek a kóruskultúrának. Ez a hagyomány aztán tovább folytatódott, majd 2007-ben egy olyan csapat jött létre, akik nem elégedtek meg a „csak” iskolai fellépésekkel. Ekkor vettük fel a Vivace nevet. Jelenleg 20 fős a kórus, gimnazisták, főiskolások, egyetemisták és felnőttek alkotják. Létszámunk folyamatosan változik. 2011-ben részt vettünk Charleroi-ban (Belgium) egy nemzetközi kórusfesztiválon, itt is minden fellépésünk telt házas volt – óriási sikerrel. 2014-ben beneveztünk a romániai Nagybányán rendezett Liviu Borlan Nemzetközi Kórusversenyre, ahonnan ezüst diplomával tértünk haza, valamint megkaptunk az ott megjelent kórusok közül a legbarátságosabb kórus kitüntetést. 2015 júniusában a Keszthelyi Dalünnepen országos minősítőt kértünk, amelyen arany minősítést kaptunk. Városunkban 2010-ben útjára indult Adventi Készülődés programsorozat első alkalmán immáron hagyományként önálló hangversennyel jelentkezünk, valamint évek óta az arTúr fesztiválon is önálló koncerttel örvendeztetjük meg a zeneszerető közönséget. Mindkét fellépés nagyon fontos számunkra. Bár a kóruspróbákon soha sincs teljes taglétszám – hiszen a tagok más városokban tanulnak, dolgoznak –, ennek ellenére folyamatosan megújul a repertoárunk. Szívesen éneklünk vallásos témájú műveket, de kedveljük a reneszánsz madrigálokat is. Szinte minden zenetörténeti stíluskorszakból vannak dalaink, valamint egyre többször kirándulunk a szórakoztató zene világába is. Természetesen örömmel éneklünk magyar népdalokat, népdalfeldolgozásokat is.

A kórus előadásában a népdaloktól kezdve, amit jómagam állítottam össze és kísértem citerajátékommal, az adventhez kapcsolódó vallásos egyházi műveken át, egészen az ismert karácsonyi dalokig, mint például a White Christmas-t is hallhattuk. A hideg ellenére a templom megtelt és nemcsak a falubeliek jöttek, hanem a szomszédos Padé, Hódegyháza, Csóka, Törökkanizsa településekről is érkeztek érdeklődők a koncertre.

 

 

Fotókat készítette:
Kürtössy Péter
Petőfi Sándor Program Kisoroszi ösztöndíjasa

Videó: https://www.youtube.com/watch?v=sOQo-qS0xvA&feature=youtu.be&fbclid=IwAR1wG1LAkUgj-iyzqGdEJjaxNWNuUYH-STjis4nIpf2vw7VSVCHHHb4F0Os
Videót készítette:
Csepcsényi Antal