Jelenlegi hely

III. Fogarasföldi Ifjúsági Találkozó Halmágyon

/ Farkas Emőke /
farkas.emoke képe
2019. november 23-án délelőtt fiatalok érkeztek a halmágyi Evangélikus-Luteránus Egyházközség gyülekezeti termébe. Az a nap róluk szólt: a 27 magyar nyelvű, keresztyén fiatalról, akik a Kőhalmi Református Egyházközség Szórványdiákotthonából, és a fogarasi református, katolikus és unitárius egyházi közösségekből érkeztek a halmágyi fiatalok körébe. A nap kezdetén rájuk kértük Isten áldását.
Csoportbeszélgetés a III. FIT-tenJáték a III. FIT-tenRésztvevők a III. FIT-tenJáték a III. FIT-ten

A találkozót Bandi Márta, halmágyi lelkész álmodta meg, és hozta létre.  A rendezvénnyel a konfirmációra, bérmálásra készülő, vagy konfirmált, bérmált fiatalokat szólítja meg, illetve azokat, akik már káté órára járnak. Célja, hogy a környékbeli magyar fiatalok megtapasztalhassák, hogy léteznek még a környéken magyar nyelvű, fiatalokból álló közösségek, ahol könnyebben megérthetik egymást, s ebből adódóan bátran számíthatnak is egymásra. Immáron harmadszor rendezték meg a Fogarasföldi Ifjúsági Találkozó. A nap Bandi Márta lelkészasszony interaktív előadásával kezdődött, mely segített megérteni a mottóul választott igét: „Itt vagyok!” (1Sámuel 3. És Mt. 5:2-10.).  A fiatalok figyelme most a következő gondolatokra fókuszálódott: Hogyan lehetünk „elérhető üzemmódban” Isten és társaink számára? Mi az igazi boldogság kulcsa?

A nap további részében csoportbeszélgetést tartott Szilágyi Zoltán kőhalmi református lelkész, továbbá közösségépítő játékos feladatokkal kovácsoltuk össze a fiatalokat Halász Hargita a Petőfi Sándor Program kőhalmi ösztöndíjasával közösen. A napot táncházzal zártuk, melyre a helyi, kisebb gyermekek is megérkeztek. A rendezvény háttérmunkájában és a fényképek készítésében Kolumbán Zsolt fogarasi ösztöndíjas segítette a munkánkat. A rendezvényen jól megvalósult a Petőfi Program azon elve, miszerint kiküldetésüket a területileg közel teljesítő ösztöndíjasok együttműködve sikeresebb munkát végezhetnek. A rendezvényt idén is a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Communitas Alapítvány pályázati úton támogatta.

Jókedvűen, és az összetartozás tapasztalatával érkezhettünk haza. Hálatelt szívvel gondolunk a szervezőkre, s közreműködőkre, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a találkozó.