Jelenlegi hely

A magyar költészet napján Segesváron

Verses irodalmi délután

/ Prosenszki Róbert /
prosenszki.robert képe
2019. április 11-én, a magyar költészet napja alkalmából, rendhagyó irodalmi órán vehettünk részt a Gaudeamus Ház művelődési termében, a segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatos diákjaival. Az összejövetelt Fodor Gyöngyi, a gimnázium magyar szakos tanára koordinálta.
Kvízkérdések és irodalmi rejtvényDolgoznak a csapatok a feladványokon FelolvasásAz együtt töltött minőségi idő mosolyra deríti lelkünket

A magyar költészet napját az anyaországban 1964 óta, április 11-én, József Attila születésnapján ünnepeljük, míg Romániában, Erdélyben, a magyar közösségek hivatalosan csak 1990 óta emlékezhetnek meg a magyar költészetről és irodalomról. A magyar nyelv, amiben költészetünk, nemzeti irodalmunk, és egész kultúránk, tudományosságunk, lényünk, identitásunk fogant, még ma is veszélyeztetett helyzetben van Romániában. Éppen ezért, minden alkalmat meg kell ragadnunk, hogy gyermekeinknek méltó módon adhassuk át ezt a felbecsülhetetlen kincset, ami mi magunk vagyunk. Így gyermekeink is pontosan tudják, addig lehetünk azonosak önmagunkkal, amíg anyanyelvünkkel élünk, és ahhoz, hogy élni tudjunk vele, nemzeti identitásunk lételemével, ahhoz ismerni, ápolni és művelni kell. Nem lehetünk mindnyájan költők, az csak a kiválasztott kevesek sorsa, és ez az út, költőnek és írónak lenni, hatalmas társadalmi felelősséget jelent. Ez a felelősség, az „írástudók”, a „látók” felelőssége, túlmutat önmagukon, a korukon, mert amit hátrahagynak, nemzedékek felismerésein és kitartó, hűséges „feldolgozó” munkáján keresztül beépül a nemzet emlékezetébe. Ilyen a 32 évet élt József Attila, akinek az életműve a 20. századi magyar irodalom talán egyik legtöbbet idézett része, azóta is, nem véletlenül. Természetesen, nem lehet egy vagy néhány több szerzőre leszűkíteni a magyar költészetet a magyar költészet napján sem, így mindenki szabadon választ szerzőt és verset, diák és tanár, hiszen hihetetlenül gazdag forrás áll rendelkezésünkre, amiből ha merítünk, egymáshoz a versek nyelvén szólva, mi magunk is többek leszünk, akárcsak akkor, amikor több nyelvet beszélünk. A hasonlat nem véletlen. Költőink több nyelvet megtanultak, mint például Arany, aki ugyan életében angolokkal nemigen találkozott, de fordított angolból, és még hogyan, például Shakespeare-t! Hamlet-fordítása a magyar műfordítás irodalmának műremeke! A magyar költészet az egyetemes és az európai költészet egyik legkevésbé ismert, ugyanakkor egyik legértékesebb, leggazdagabb alkotórésze. Más anyanyelvű barátaink időnként megjegyzik, hogy nyelvünk egy külön kódrendszer az indoeurópai nyelvek tengerében, sokaknak nehezen megtanulható, de mégsem szigetel el minket se a más anyanyelvűektől, se egymástól. Bárhol éljünk mi magyarok a világban, ez a kódrendszer meghatároz minket, és felkészít arra, hogy más nyelveket is tökéletesen megtanuljunk.

Összejövetelünk során a diákok és a jelenlévő tanárok költészet-élményeikről beszéltek, kit hogyan és mikor érintett meg először az irodalom, a költészet, és mindenki elszavalhatta vagy felolvashatta egyik választott versét. A kezdő hangulatot József Attila „Tiszta szívvel” című versének közös elszavalásával adtuk meg, amit 20 éves korában írt, és ami miatt az „egyetem fura ura” eltanácsolta az egyetemről. Az egyetem fura urának nevére nem emlékszünk már, tudjuk, ha esetleg mégis utána nézünk, míg József Attila, az akkor alig 20 éves ifjú költő, aki „nem középiskolás fokon” tanította, tanítja nemzetét, megmarad a nemzet emlékezetében, a magyar költészet kincsestárában. Az egyetem, ahonnan ez a fura úr kirúgatta, 2000-ig az ő nevét viselte, mint a szegedi József Attila Tudományegyetem, ezt követően pedig, az összevonás után, a Szegedi Tudományegyetem része lett. Erre mondjuk: a sors fintora. Az irodalmi délutánt játékos vetélkedővel folytattuk, kis műsorral, majd közös teázással és süteményezéssel zártuk... – és hogy mit jelent számukra, romániai magyarok számára az anyanyelv? Ehhez Horváth István erdélyi magyar költőt hívom segítségül, egy költőt, aki autodidakta módon képezte magát, aki volt, többek között, földműves, napszámos, könyvtári segéd, alkalmi és gyári munkás, és akit 1977 januárjában egy részeg autós gázolt halálra. Halála előtt nem sokkal, 1976-ban írta ezt a verset.

 

A nyelv csak élve tündököl 

 

Úgy szabták rám ezt a nyelvet:

Lelkem csak ezzel felelhet.

 

Más nyelven is mutathatok

Önmagamra, hogy – ím, vagyok!

De hogy milyen vagyok és ki,

Anyanyelvem mondhatja ki.

 

S ha teljes emberségemben

Akarsz megismerni engem,

A lélek mély rejtekéig

Ez a nyelv vezethet végig.

 

Másnyelvű, más embertársam,

Szeretni legigazábban

Azon tudunk mind, melyet ránk

Ő hagyott, az – Édesanyánk.

 

Nincs még olyan kincs, se műszer,

Melyet ember annyi ezer

Esztendőn át használt volna:

Emberséget igazolva.

 

Igazolva anyanyelven.

Mellyel úgy kellett feleljen

Mások közt, hogy át az időn

Tudja, mi volt, mi van, mi jön.

 

Akadhat oly galád, talán,

Ki ezt a szót: Édesanyám

Megfojtani volna képes.

De az emberként is kétes.

 

S ahol kivetkőztethető

A nyelv, helyében temető

Sír marad – vádló enyészet.

S lesz a nagyvilág szegényebb.

 

A nyelv csak élve tündököl,

Balga, ki gyilkosként rátör.

A kincs helyén hiány marad.

S nem lesz a rabló gazdagabb.