Az Ars Sacra Alapítvány vándorkiállítása a Délvidéken
Torontáltorda
Az első helyszín Torontáltorda, a Közép-Bánság egyik jeles magyar települése volt. A falu első írott említése a 13. századból való, azonban a török idők alatt elpusztult, elnéptelenedett. A török kiűzése után a terület kincstári tulajdonba került. Újabb kori benépesítését egy haszonnövénynek, a dohány iránt megnövekedett keresletnek köszönheti.
A neves néprajzkutató, Bálint Sándor írja, hogy „a kamarai puszta újjánépesedése 1776-ban szegedi magyarok letelepedésével kezdődik. A birtokot 1781-ben a gróf Pejacsevich család vásárolta meg, amely 1797-ben szintén a szegedi tájról újabb gányócsaládokkal növelte a falu népét."
A település a szegedi nagytáj része, hagyományvilága és nyelvjárása ma is őrzi ennek emlékét. Lakói római katolikusok, Nepomuki Szent János tiszteletére szentelt, barokk stílusú templomát 1846–1848 között emelték. Első, nádfedeles iskolája 1803-ban épült, a mai, oktatásnak helyet adó épülete 1938-ban készült el, tantermeiben ma is magyar nyelven folyik az oktatás.
Idén immár 23. alkalommal rendezték meg a Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozatot, mely két hónapon keresztül kínál változatos programot a település és a környék magyarságának. Ennek részeként nyílt Magyar szentek útján – Példaképek a múltból a jelennek címmel kiállítás a helyi művelődési házban.
A tárlat az Árpád-házi szent életű királyokat és királylányokat, valamint a kor jeles hitvallóit mutatta be. III. Béla királyunk krónikása, Anonymus már Álmos nagyfejedelmet is szentnek tartotta, hiszen magjából eredtek később dicső életű ország-vezetőink, jeles hitvallóink.
Egészen egyedülálló, hogy ez az uralkodó család egy tucatnál is több szentté vagy boldoggá avatott embert adott a katolikus egyháznak. Tiszteletreméltó szám és nem titkolt büszkeség ez nekünk, magyaroknak, hiszen a keresztény világ uralkodóházai közül első királydinasztiánk, az Árpád-ház adta a legtöbb szentet a világnak.
A kiállítás a Petőfi programosok összefogásából született meg. Orosz Olívia a szervezésben és a tárlat felépítésében segédkezett, magát a kiállítást én nyitottam meg a Három Torda Találkozójának napján, így nemcsak a szép számban ellátogató helybeliek, hanem az anyaországi Bihartorda és az erdélyi Aranyostorda ide látogató magyarsága is megtekinthette.
Nezsény
A húsvéti készülődés idején, az egykori Torontál vármegyében található település, Nezsény is otthont adott a magyar szenteket és szent életűeket bemutató kiállításnak. A Temes bal partján fekvő falu két helység – Kisnezsény és Nagynezsény – egyesüléséből jött létre. Ezek azon kevés települések közé tartoztak, mely a török időkben is mindvégig lakottak maradtak. Erre az időre nyúlik vissza a kiállításnak helyszínt biztosító, Havas Boldogasszony tiszteletére szentelt templomának eredetmondája:
„1715-ben harmadszor támadtak a törökök. Keresztülvonultak Szerbián, és eljutottak Kladovóig. A Szabó János földesúr vezette seregnek ott kellett volna összecsapnia a törökkel. Mindez augusztusban történt. Augusztus 5-én éjfélkor Kladovo felett szörnyűséges felhők borították el az égboltot, és elkezdett hullani a hó. A törökök egytől egyig megfagytak, nem történt vérontás és a hódítók nem jutottak el a falunkig. Azóta ünnepli Nezsény Havas Boldogasszonyt a falu búcsújaként. Még mindig él a hit, hogy augusztus 5-én fagy lehet.”
A mintegy ezer lakossal bíró Nezsényt ma harmadrészben szerbek, magyarok és cigányok lakják, iskolájában az első négy osztályt lehet magyarul elvégezni. A szegedi nagytáj része, hiszen magyar lakói Szeged környékéről érkeztek és jellegzetes alföldi nyelvjárásukat ma is őrzik.
Magyar szentek, az Árpád-kor szentjei és hitvallói című kiállítást egy rövid előadás keretében nyitottam meg. A kiállítás anyaga virágvasárnaptól a plébánia hittantermébe került át és ott volt megtekinthető.
Versec
Versec a Dél-Bánság egyik jeles városa, a Várhegy tövében. Egykor németek és szerbek lakták, jelentős magyar és román kisebbséggel. A város hangulatáról így írt Csuka Zoltán, zichyfalvi születésű költő a múlt század harmincas éveiben:
„Itt már érezni az erdélyi levegőt, aszfaltos, tiszta uccák húzódnak a szőlőhegy lábánál és hetivásárkor még a forgalom is fellüktet egy kicsit. Minden házon kikönyöklős ablak és minden kikönyöklős ablakban van egy ráérő háziasszony, aki isten tudja mit bámul el órák hosszat a csendes uccákon. A verseci kikönyöklős ablak specialitás. Művészi faragások cifrálkodnak rajta és alulról fölfelé nyílnak, hogy még esős időben is ki lehessen nézni az uccára a kíváncsi kispolgárasszonyoknak. Két-három Guckenfenster is van egy-egy házon, ami azt bizonyítja, hogy a verseciek nagyon kíváncsi természetű teremtések és félszemük mindig az uccán van. Azt mondják a verseciek, hogy valamikor nagyforgalmú város volt Versec, amióta azonban kettémetszették a Báziás-temesvári vasúti fővonalat, csendesebb lett itt is az élet. Egyedül a bortermelés jelent forgalmat, no meg a búcsújárások, amelyekre valósággal berendezkedtek a verseciek. Igaz, hogy klasszikusan szép templom, mint a verseci tiszta gótikában épített szentegyház, nincs is az egész Vajdaságban. Az emberek itt közelebb vannak a mennyei csendhez, mint a hiú földi zajhoz és talán ez az oka annak, hogy Versec lassanként híres búcsújáró hellyé növi ki magát és a verseci nagytemplomban mindig vannak imádkozó hívők, csendben órák hosszat térdeplő asszonyok.”
Mára az egykor itt lakó németekre csak a város építészeti képét meghatározó Gucken- vagy Kiebitzfensterek emlékeztetnek és persze a Schulek Frigyes tervei alapján épült, Szent Gellért püspök és vértanú tiszteletére felszentelt, neogótikus stílusban épült kéttornyú temploma, mely a május havában látogatható kiállításnak is helyet adott.
Az esemény megnyitóját az idén 80 esztendős verseci Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesület tagjainak versmondása és éneke színesítette, méltó módon a templom szépségéhez és a kiállított szentek életpéldájához.
Tiszakálmánfalva
Tiszakálmánfalva a Csajkás-vidéken található, Újvidék városától 16 km-re. A falu a 19. század utolsó negyedében zajló dél-magyarországi telepítések idején jött létre kincstári területen. A kiirtott Grahova-erdő helyén alakult községet kezdetben Kovil-Grahovai telepnek, majd Újfalunak hívták, végül 1884 novemberében keresztelték el az akkori miniszterelnökről Tiszakálmánfalvának, aki nemcsak az új telep alapításához, de későbbi fennmaradásához is jelentősen hozzájárult.
Lakói magyarok és németek voltak, népünk Bács-Bodrog vármegye mintegy 50 településéről és Szeged környékéről érkezett ide. Ma már a szerbek képezik a többséget, a magyarság mintegy 30%-ot tesz ki, a németek, ahogy a Délvidéken mindenhol, innen is elfogytak. Iskolájában magyar nyelven is tanulhatnak a diákok.
Neogótikus stílusban épült római katolikus templomát 1909-ben szentelték fel a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére (ma Rózsafűzér Királynője Római Katolikus Plébánia). E templom biztosított helyet május 16-án nyílt, Szent életű magyarok nyomában című kiállításnak, melyet szép és méltó szavakkal a település plébánosa, Ft. Nebojša Stipić nyitott meg.
Ez a rendezvény is a Petőfi program ösztöndíjasainak összefogásából jött létre. A helyben szolgálatát töltő ösztöndíjas, Jescheta Gyöngyvér vezette tiszakálmánfalvi kórus gyönyörű régi népénekeket adott elő első királyunkról, Szent Istváról és legnépszerűbb női szentünkről, Szent Erzsébetről, magam jeles hitvallóinkról tartottam előadást.
Ürményháza
Az Ars Sacra Alapítvány vándorkiállításának utolsó délvidéki állomása a Terézia-csatorna partján fekvő Ürményháza települése volt. A falut 1817-ben kincstári földeken alapították, és a Bánság déli részének rendkívül színes nemzetiségi óceánjából szigetként kiemelkedve mindvégig megmaradt zömmel magyarnak, óvodájában és általános iskolájában ma is anyanyelvükön tanulhatnak a gyermekek, templomában magyarul dicsérik az Istent.
Ürményháza lakói római katolikusok. Első templomukat vert falból építették a letelepedés után mindössze 18 esztendővel, de ezt az 1848-as szabadságharc viharai – ahogyan az egész falut is – porrá égették. Újabb, 1886-ban épült és Szent Anna tiszteletére felszentelt temploma adott helyet pünkösd időszakában a tárlatnak.
Óh, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? – Ezzel, az első királyunkról szóló himnusszal vette kezdetét az ürményházi kiállítás megnyitója.
Előadásomban a szenté avatás korszakait, valamint jeles szentjeink életét, cselekedeteit és legendáit vázoltam fel, míg Jescheta Gyöngyvér, a Petőfi program tiszakálmánfalvi és maradéki ösztöndíjasa tolmácsolásában több, középkori eredetű, jeles hitvallóinkról szóló népéneket hallhatott a szép számban összegyűlt érdeklődő az este folyamán. A kiállítás pünkösd végéig volt megtekinthető.
Hitvallóink üzenete
A szentek az életükkel mutatnak példát számunkra. Ezért nagyon fontos, hogy minden kor megteremje a maga szentjét, aki vonzóvá teszi az emberek számára az evangéliumot. Csodáik, rendkívüli adományaik és tetteik – ahogy Schütz Antal, a bánsági Kistószegről származó piarista szerzetes írja – minden időben termékeny tanulságot jelentenek a keresztény lélek számára, egyúttal bizonyítja: rendkívüli idők és helyzetek mindig rendkívüli tetteket is követelnek.
Népünk is kivirágoztatta a maga szentjeit, boldogjait, tiszteletreméltóit és jeles hitvallóit, akiknek lelkisége, életpéldája minden időben követendő példaként áll. Találóan írta Vaszary Kolos, hajdani esztergomi érsek: „Kard foglalta el, kereszt tartotta fenn e hazát”.
Szent István, Szent Erzsébet és társaik az imádság és a tettek szentjei voltak. Példájukat, hitüket követve tarthatjuk meg ma is nemzetünket és a hazát, melyet időnként ugyan megnyirbálnak, mi mégis 1100 esztendeje itt vagyunk. És egy darabig még maradni is akarunk…
Isten, hazánkért térdelünk Elődbe.
Rút bűneinket jóságoddal född be.
Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed,
Érdemét idézzed.
