Jelenlegi hely

„Semmiből egy új, más világot...”

Bolyai-iskolák találkozója Ócsán

/ Vargyas Ildikó /
vargyas.ildiko képe
2019. április 10-13 között az aknaszlatinai Bolyai János Középiskola egy nagyszabású rendezvénysorozaton vehetett részt az anyaországban.

A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák összefogás mozgalmának a gondolata 1998-ban indult Kecskemétről. A két Bolyai kultuszának ápolása a Kecskeméti Bolyai János Középiskola iskola szívügye volt, és szerették volna felvenni a kapcsolatot más „Bolyai” nevet viselő iskolákkal is. Kitárták a kapuikat a Kárpát-medence minden „Bolyai” nevet viselő iskolája felé. A megszólított iskolák éltek a lehetőséggel, eleinte hét, majd később kilenc oktatási intézmény csatlakozott a szövetséghez.

A szövetség történetében a második fontos évszám 2002, amikor Ócsán kinyilvánították szándékukat a Bolyai-iskolák találkozója megszervezésére. Az ócsai gimnázium diák önkormányzata által összehívott eseményen hét középiskola – köztük egy határon túli – képviseltette magát. A házigazdákon kívül jelen volt Kecskemét, Salgótarján, Marosvásárhely, Mosonmagyaróvár, Szombathely és Budapest.

A következő időpont 2005. március 19., amikor a kilenc középiskola Marosvásárhelyen együttműködési megállapodást kötött, rendszeres találkozóiknak így hivatalos formát adva. Időközben bővült az iskolák köre, Délvidék és Kárpátalja is csatlakozott. Évről-évre, április elején mindig más helyszínen, a tudomány és a barátság jegyében gyűlnek össze az iskolák képviselői.

Az idei ócsai találkozó témája 1848 volt.

 

Az iskolák előzetes kreatív feladatokkal készültek és a helyszínen is összemérték tudásukat, felkészültségüket.

Előzetes feladatok:

  1. Egy kreatív, 5 perces kisfilm, 1848 vagy a Bolyaiak témakörben.
  2. Képzőművészeti pályázat: Egy reformkori újságcímlap tervezése.
  3. Irodalmi, történelmi pályázat – a reformkorhoz kapcsolódó szónokverseny: „Gyere pajtás katonának!”  toborzó beszéd a helyi, 1948-as események alapján. A toborzó beszédből egy színpadi jelenetet kellett összeállítani, és előadni a gálaműsoron.

A kisfilm bemutatására és a színdarab előadására a péntek esti gálaműsoron került sor.

Az Aknaszlatinát képviselő diákokkal heteken keresztül, a rajz és hon és népismeret szakkörökön és délutánonként készültünk a megmérettetésre. Kemény munkával, eltökéltséggel, de bizakodva haladtunk egészen a célig. A munka gyümölcsét pedig az elért eredmények mutatják. Iskolánk elnyerte a képzőművészeti pályázat első díját, és kiemelt dicséretet kapott a legdinamikusabb és leglátványosabb toborzóért.

Aknaszlatina képviselői: Kutassy Attila, Kutassy Szófia, Márcenyuk Eleonóra, Gresinyec Karolina és Bodnár Vivien

A toborzó előadásánál rendkívül nagy szerepet kapott: a zene - Kossuth induló, a magyar népviseletek és a toborzó alatt készülő műalkotás. Egy fehér textilre piros és zöld festékkel hatalmas kokárdát készítettek az előadók.

  

Nyertes pályamunkánk

A résztvevő diákok: Kutassy Attila, Kutassy Szófia, Márcenyuk Eleonóra, Gresinyec Karolina és Bodnár Vivien értékes ajándékokkal, oklevelekkel és életre szóló élményekkel tértek haza. Az Ócsai siker visszhangjaként, május. 14-15. megrendezzük az „Aknaszlatinai Bolyai napokat”.

A Bolyai nevet viselő Kárpát-medencei középiskolák szövetségéhez tartozó iskolák:
Mosonmagyaróvár
Bolyai János Általános Iskola,
Informatikai és Közgazdasági Szakgimnázium
Ócsa
Bolyai János Gimnázium
Kecskemét
Bolyai János Gimnázium
Salgótarján
Bolyai János Gimnázium
Szombathely
ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
Budapest
Bolyai János Műszaki Szakgimnázium és Kollégium
Aknaszlatina - Kárpátalja (Ukrajna)
Bolyai János Középiskola
Marosvásárhely - Erdély (Románia)
Bolyai Farkas Elméleti Líceum
Zenta - Délvidék (Szerbia)
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium

Toborzónk szövege:

Verbuváló

Hogyan is hangzott Rákóczi jelmondata?

„Cum Deo pro patria et libertate!”, vagyis „Istennel a hazáért és a szabadságért!”.

Én sem születtem katonának, sosem volt fegyverem, szép ruhám vagy lovam. De mégis megvan bennem mindaz, ami a katonának váláshoz kell: magyarságérzet. Ez a szent dolog benned is megvan, hisz eljöttél ma ide! Semmi sem állhat közéd és a haza közé. Mindened megvan, ami adhatsz, hisz az élet a legnagyobb dolog, amit feláldozhatsz a hazádért és a szabadságért.

Őseid hajdan kötött vérszerződése, ennek a nemzetnek a védelmére kötelez. Amíg akár egyet is dobban a szíved, amíg fel tudod emelni a karodat, amíg lélegzetet tudsz venni: ragadj fegyvert az árulók ellen!

S hogy mit kaphatsz cserébe? Ne számíts földi kincsekre, hanem megbecsülésre és dicsőségre! De vajon többet ér-e az arany, a gazdagság, mint a becsület? Ha úgy gondolod, hogy igen, akkor rossz helyre jöttél, mert itt gyáva, mihaszna férgeknek nincs semmi keresnivalója! Ha nem állsz készen arra, hogy mindent feláldozz a hazádért, akkor menj haza az ágyba, párnák közé, hogy ott érjen az a vég, amivel a csatatéren is szembenézhetnél.

Hozz áldozatot a haza szent oltárán. S ha áldozatot hozol, áldozz a saját népedért. Ha kiontják a véred, az ne az idegen földet, hanem a magyar földet öntözze. Gondolj őseidre, akik ezt a földet választották. Védd meg a rád hagyott szent örökséget! Most lehet, hogy úgy gondolod, egymagad kevés lennél és nem azon fog múlni a szabadság kivívása, hogy te hogyan döntesz. De ebben nagyon tévedsz! Mert ha te úgy gondolod, akkor másokat is efféle gondolkodásra késztetsz. Nem vagy jó példa honfitársaid számára. Nem vagy igazi hazafi, s aki nem hazafi, az bizony áruló! Vedd tudomásul, hogy a nemzet sorsa a te kezedben is van! Nem baj, ha nincs lovad, vagy fegyvered, csak becsületed legyen, hisz az tesz igazi harcossá! Harcodhoz erőt ad a magyarok Istene, néped ezer éves erkölcse, tiszta szíve, szabadságszeretete.

Együtt bármire képesek vagyunk!

A bátorság többet ér, mint a zsold!

Tarts hát velem, győzni fogunk!

Utánam bajtársak!

Együtt a szabadságért, az egyenlőségért és a testvériségért!

Ajándékaink a többi Bolyai nevet viselő iskolának