Jelenlegi hely

Mikulás-várás a dél-bánáti egyesületekben

/ Vaskeba Hajnalka /
vaskeba.hajnalka képe
A Mikulás Sándoregyházán, Pancsován és Kevevárán is szétosztotta az ajándékokat a magyar gyerekeknek.
kézművességkifestőzésAlkotásokPancsován

Szent Miklós először a sándoregyházi Székely-Magyar Közösségi Házba látogatott el. A Mikulást finomabbnál-finomabb édességek várták már az asztalon. A gyerekek Mikulás-váró énekekkel, papírból hajtogatott saját kezű alkotásokkal várták a nagyszakállút. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Szemerédi Pál plébános, és a Bonnáz Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke, Német András. Miután a gyerekek biztosították a Mikulást arról, hogy egész évben jók voltak, kiosztotta az ajándékokat. Hagyományos módon a jótevő nem csak a gyerekeket, de az idős korosztályt is meglepte édességgel, hiszen koruk ellenére egész évben aktívan részt vettek a közös alkalmakon és különböző rendezvényeken.

Idén a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület biztosított helyszínt a A Mikulás-váró ünnepségnek a pancsovai, és a hertelendyfalvi gyerekek számára. Az összejövetelen közel 40 óvodás és általános iskolás gyerek jelent meg szüleikkel, nagyszüleikkel együtt. A nagyobb gyerekek kézműves foglalkozással tölthették az időt, a kisebbeknek Kiss Krisztina ringató foglalkozást tartott, amelyhez  Kiss Laura biztosított zenei kíséretet. A gyerekek énekkel és versekkel is várták a Mikulást, aki idén a pancsovai Petőfi Sándor MME elnöke, Rancz Károly személyében öltött álruhát. A rendezvény megvalósulását és a gyerekek ajándékait a Magyar Kormány támogatta.

Kevevárán hagyományosan a vasárnapi szentmise után a katolikus templom főbejáratán jelent meg a Mikulás. A rendszeres pénteki anyanyelvápoló órákon a gyerekek sokat készültek Mikulás énekekkel és versekkel. Megismerték Szent Miklós legendáját, színes papírból készített apró Mikulások kerültek ki a kis kezek alól, a kisebbek kifestővel készültek.

A gyerekek nem csak ajándékokat vihettek haza, de versekkel, énekekkel, élményekben meggazdagodva térhettek otthonaikba.