Esti zenés ének foglalkozás 5-8. osztályosokkal
Helyszín: Szamosújvár, Téka Szórványkollégium, 2024. szeptember 30.
Esti zenés ének foglalkozás, 30 perc
Egész nap esik az eső. Éjszakás nevelőnénivel megbeszéltük, hogy jó idő esetén inkább hagyjuk őket játszani az udvaron lefekvés előtt, de ilyenkor inkább mindenkit begyűjtünk az 5-8-ból a kis tanulószobába, és együtt énekelünk, brácsa kísérettel. A gyermekek nagy része a válaszúti Kallós Alapítványnál tanult korábban. Kallós Zoli bácsi, valamint a Téka Alapítvány és támogatóik munkásságának köszönhetően az erdélyi tóvidék, a Mezőség szórvány magyarságának rászoruló családjainak gyermekei bentlakásos kollégiumban lakva magyarul tanulhatnak, és nemcsak beszélni, hanem énekelni, zenélni, táncolni is, óvodától érettségiig.
Sajnos itt is alig akad olyan család, ahol apa és anya még együtt él, és egyiknek sincs alkoholproblémája. Nem egyet közülük az anyjuk hagyott el. Így nem csoda, ha gyakran találkozunk rosszalkodó, nonkonformista és csak szeretetre vágyó viselkedéssel is.
No de, hála Istennek, ennek ellenére ezek a gyermekek, akik Válaszútról jöttek a szamosújvári bentlakásba, már számos magyar népdalt ismernek, énekeltek korábban. Népzenészként nekem így könnyű dolgom van, csak elő kellett csalni belőlük. (Mennyivel könnyebb alsó tagozatosokkal ugyanez, mint a kamasz felsőtagozatosokkal!)
Szeptember vége van, két hete vagyok csak közöttük. A mai rögtönzött foglalkozáson sem meglepő, hogy az asztalok körül, a székek férőhelyein azok ülnek, akiket közvetlenebbül érint meg az éneklés. A fal mellett, a padlón, párnákon meg inkább azok, akik kényszernek élik meg, hogy ott kell lenniük, mert a mobiltelefonjukat szívesebben nyomkodnák, vagy ugyanazokkal a párnákkal egymást püfölhetnék inkább a folyosón, mint amúgy egyéb köztes időkben.
A foglalkozásra korábban kinyomtatott dalszövegekkel érkeztem. Amikor a lapról általuk választott kettőt párszor végigénekeltük, mondtam nekik, hogy most ők kérjenek tőlem. Előző heteken már elhangzott kedvencek jöttek újra elő, köztük a "Dalosmadár kis pacsirta" is, 2-3 versszakkal.
Amikor a végén nagy részük elhallgatott, az egyik, padlón ülő ötödikes kisfiú magától folytatta egy – a "mindenttudó" nagylányok által sem ismert – verzével. Majd amint észrevette, hogy csak ő énekel, elhallgatott, szájához kapott, mondván, hogy jaj, hát csak egyedül ő nem énekel!
Az egész, amúgy fél órás foglalkozás alatt ő és a mellette ülők nem figyeltek oda leginkább arra, amit csináltunk. Ekkor kiderült, hogy ketten közülük korábban külön énekre is jártak, ott tanultak erre a dallamra még két verzét. De ez a kisfiú a rá irányuló figyelemtől hirtelen szégyenlős lett, és nem akarta megosztani velünk a szöveget.
Némi noszogatás, kedves kérlelés után viszont papírra vetettük azt a két versszakot, majd mindenkivel együtt újra elénekeltük azokat. Remélem, hogy ma este ez a két fiú jobb érzéssel aludt el, és egy kicsit fontosabbnak, hasznosabbnak érezhette magát a közösség számára.
