Nagyjaink nyomában a történelmi Nógrád vármegyében

Szeptember 26-a csípős reggelén indult útnak 36 járásbéli kilencedikes és kísérő tanáraik a CSEMADOK Nagykürtösi Területi Választmányának szervezésében megvalósult „Nagyjaink nyomában” elnevezésű tanulmányi kirándulásra. A 2012 óta évente megrendezett utazás célja, hogy a nagykürtösi járás magyar alapiskoláinak végzősei behatóbban megismerkedjenek a járás neves szülötteivel és az ő emlékhelyeikkel, kiemelten is a magyar irodalom két géniuszával, az Alsósztregován született Madách Imrével és a szklabonyai származású Mikszáth Kálmánnal.

Miután autóbuszunk mind az öt alapiskola csapatát felvette, mindenkinek kiosztottuk a Nagykürtösi Területi Választmány által összeállított CSEMADOK füzetek sorozat első köteteként megjelent Hagyaték című kiadványt, ami rövid életrajzi összefoglalója a járás neves szülötteinek. Utunk első állomása Alsósztregován, a Madách-kastélynál volt. A 2014-ben felújított épület, a Madách-család egykori kastélya, ma a Szlovák Nemzeti Múzeum – Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma kezelésében áll, és egy látványos kiállítással emlékezik meg a falai között született és elhunyt Madách Imréről, valamint a szintén itt íródott világirodalmi jelentőségű műről, Az ember tragédiájáról.

Madách apai és anyai ágon is jelentős nemesi családba született. Apai ágon egészen az Árpád-korig visszavezethető a családfa. IV. Béla király adományozott Zólyom megyei birtokokat a Madáchoknak. 1430-tól birtokolták Alsósztregovát, tehát a szülői fészek is ősi birtoknak számított. A felmenők között találunk számos megyei tisztviselőt, valamint törökverő vitézt, kuruc főtisztet és költőt is. Anyai ágon a Majthényi család is számos nemes és vitéz őst sorakoztatott fel. Az 1823-ban a kastély falai között született Madách Imre nemesi származásának megfelelő taníttatást kapott. Magántanárai és saját szorgalma révén a magyaron kívül 6 nyelven tudott, valamint járatos volt az úszásban, vívásban, festészetben és zongorázásban is. Vizsgáit a váci piarista gimnáziumban tette le, majd Pestre került, ahol két szemeszteren keresztül bölcsészetet, utóbb jogot tanult. Joggyakornokként, majd kinevezett ügyvédként is Balassagyarmaton dolgozott, 1843-ban tiszteletbeli aljegyző, 1844-ben táblabíró lett. Tanulmányai és hivatala mellett aktívan foglalkozott az irodalommal, 1840-ben jelent meg egyetlen verseskötete, a szerelméhez, Lónyay Etelkához írott verseinek gyűjteménye, a Lantvirágok. Ezekben az években írta Jó szív és erény, Csak tréfa, Commodus, Mária királynő, Csák végnapjai és Férfi és nő című drámáit is. 1843-ban ismerkedett meg későbbi feleségével, Fráter Erzsébettel. Közös életük már a csesztvei kúriához kötődik, ezt az időszakot majd a csesztvei élményeinket bemutató résznél ismertetem.

A válással végződő házasság után Madách Imre 1853-ban visszaköltözött édesanyjához, Alsósztregovára. Egészségi állapota ekkorra eléggé meggyengült, a válás pedig lelkileg igen nehezen érintette. Figyelme minden korábbinál erősebben az irodalom felé fordult. 1854-ben készült el a Civilizátor első, 1855-ben a Mária királynő, majd 1857-ben Az ember tragédiája második változatával. Az írói életműve csúcsát jelentő Az ember tragédiája emberiségkölteményének végső (ma ismert) változatát 1859. február 17. és 1860. március 26. között írta meg, szintén a sztregovai kastély falai között. 1860-tól újra vállalt közéleti szerepet is, ekkor a Nógrád Megyei Gazdasági Egyesület alelnöke lett. 1861-ben előbb megyegyűlési követ volt, majd egyhangúlag a balassagyarmati választókörzet országgyűlési képviselőjévé választották. Az országgyűlésben a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó bizottság tagja lett, A nemzetiségek ügyében című beszédét azonban már nem tudta elmondani, mert az országgyűlést berekesztették. 1861 nyarán mutatta meg Az ember tragédiáját Arany Jánosnak, aki rendkívül elismerően nyilatkozott róla. Még ebben az évben elkészült a Csák végnapjai átdolgozásával, valamint Mózes című drámájával. Az ember tragédiája első kiadása 1862-ben jelent meg, melyet a Kisfaludy Társaság pártoló tagjai kaptak kézhez. A Társaság Arany János javaslatára rögtön tagjává is választotta Madáchot. A következő évben a Magyar Tudományos Akadémia is levelező tagjává választotta, de betegsége miatt székét már nem tudta elfoglalni. A Kolozsiak című elbeszélése az Arany János szerkesztette Koszorúban jelent meg 1864-ben. Utolsó műve a Tündérálom című drámai költemény volt, amit azonban már nem tudott befejezni. 1864. október 5-én szívelégtelenség miatt hunyt el a sztregovai kastélyban.

Az alsósztregovai kastély eredeti berendezést idéző enteriőrje, valamint Az ember tragédiája egyes színeit megjelenítő kiállítási elemek és a műhöz Zichy Mihály és más neves képzőművészek által készített, itt is kiállított illusztrációk érzékletesen hozták közelebb a diákokhoz Madách Imre világát. A kastély szalonjában egy nagyméretű portrét is láthattunk Madáchról. A képet Nógrád híres festője, a szintén a mai nagykürtösi járásban található Alsóesztergályban 1855-ben született Kubányi Lajos festette. A múzeum megtekintése után tiszteletünket tettük az író közelben lévő sírjánál. Az egyik diák felolvasta Madách Imre Sírom című költeményét, majd a pedagógusok elhelyezték a megemlékezés koszorúját.

Ismét buszra pattanva, Szklabonyára gördültünk át, ahol a Mikszáth Emlékház igazgatója köszöntötte a csoportot. A faluban, egy ma már nem álló házban született, ifjúkorát pedig a mostani emlékházban töltötte a Palócföld legnagyobb írója, Mikszáth Kálmán. Itteni élményeit felhasználva írta meg az első jelentősebb irodalmi elismerést jelentő Tót atyafiak és A jó palócok című elbeszélés-gyűjteményeit. A település az író pályájának 40 éves jubileumán, 1910-ben felvette a Mikszáthfalva nevet. Rövid megemlékezés után megkoszorúztuk Mikszáth szobrát.

Következő állomásunk Zsély volt, ahol fejet hajtottunk a 20. századi szlovákiai magyar irodalom jeles személyiségének, Zsélyi Nagy Lajosnak a sírjánál. Zs(élyi) Nagy Lajos a közeli Karikáspusztán született 1935-ben. Iskolái végeztével rövid ideig tanított a településen, majd 1958-ban Pozsonyba került. 1960-ig a Szlovák Rádió magyar adásának, majd 1963-ig az Új Szónak, végül 1994-ig a Hét című lapnak volt munkatársa. Eközben több verseskötetet, illetve humoreszkgyűjteményt is írt, leghíresebbek a Tériszony (1968), Emberke, küzdj! (1975), Isapur dalai (1977), Cudar elégia (1981), Rendetlen napló (1985), Nagyképűtlenségek (1992) és az Édeni vihar (1994). Szülőföldjét nem feledte, édesanyjához, illetve riporterként is gyakran látogatott haza, valamint műveiben is megemlékezett a nógrádi tájról. 2005-ben a falu temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Átkelve a ma már légiesnek tűnő országhatáron, vagyis az Ipoly hídján, Magyaroszágon folytattuk nógrádi túránkat. Következő úti célunk Horpács volt. A Szklabonyáról még ismeretlenül és elszegényedve távozó Mikszáth, ünnepelt, országos hírű íróként és országgyűlési képviselőként is visszavágyott Nógrádba. Erről ő maga így vallott: „Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk… Ez az én igaz hazám”. 1904-ben Szontagh Pál halála után, az ő örököseitől vásárolta meg a horpácsi birtokot. Nem költözött ide, pesti lakását megtartotta, de a haláláig tartó bő 5 évben sokat időzött a világtól elvonultan, kedves birtokán. Az itt töltött időt több elbeszélésében, többek között az utolsó, még életében megjelent írásában, a Vasárnapi Újság által 1910 májusában közölt Mohora, Mikszáthfalva és a szarvas című elbeszélésében is megörökítette. 1906-ban, a Jókai Mór élete és kora című művének honoráriumából a régi Szontagh-kúria mellé, a fia tervei alapján új „kastélyt” építtetett. Ma ez ad otthont a róla szóló múzeumnak, amit szakértő vezetéssel csoportunk is megtekintett. Megtudhattuk például, hogy azért van szószék a fogadószobában, mert Mikszáth azzal a kikötéssel vette meg a birtokot, hogy a horpácsi és a környékbeli evangélikusok évente négy alkalommal ünnepi istentiszteletet tarthattak benne, akárcsak elődje, Szontagh Pál idején. Láttuk azt a nagy könyves szekrényt is, amit a Révai Kiadó készíttetett és küldött Horpácsra, Mikszáth írói pályájának 40 éves jubileuma alkalmából. Horpácsi látogatásunk végén még készült néhány derűs fénykép a bronzba öntött Mikszáthtal egy padon üldögélő diákokról.

Horpácsról visszamentünk Balassagyarmatra, az egykori nógrádi megyeszékhelyre – ahol mind Madách, mind Mikszáth hosszabb-rövidebb ideig viselt hivatalt. A városon keresztül Csesztvére döcögött be buszunk. Csesztve Alsósztregova után a második legfontosabb Madách emlékhely, a mai napig megmaradt kúriát Madách Imre édesanyjától, Majthényi Annától kapta nászajándékként. Itt lakott családjával 1844 decembere és 1853 szeptembere között. Itt született mind a négy gyermeke, akik közül azonban csak kettő érte meg a felnőttkort. Ebben az időben Madách többféle közhivatalt is ellátott a közeli Balassagyarmaton. Először táblabíróként, majd megyei élelmezési főbiztosként tevékenykedett. A ’48-as szabadságharc idején egészségi állapota nem engedte meg, hogy nemzetőri szolgálatba álljon, de a megyei újoncok toborzásával kapcsolatos teendőkben aktívan közreműködött. 1849 nagy családi tragédiák sorát hozta Madách Imre számára, nővérét, Máriát és egész családját román felkelők mészárolták le, bátyja, Pál futárszolgálat közben tüdőgyulladást kapott, amibe belehalt. Őt magát is utolérte a Bach-korszak bosszúszomja. Mivel több egykori szabadságharcost, köztük Rákóczy Jánost, Kossuth titkárát is bújtatta birtokain, ezért 1852 augusztusában letartóztatták és csak egy évi, Pozsonyban és Pesten elszenvedett vizsgálati fogság után térhetett haza Csesztvére. A börtönben írta meg Az ember tragédiája első változatát Lucifer címen. Hazatérte után a korábban sem problémamentes házassága végleg zátonyra futott, és ő hamarosan visszaköltözött édesanyjához, Alsósztregovára. A csesztvei kúriát onnantól testvére, Madách Károly birtokolta. 1862-ben Madách Imre itt, Csesztvén fogadta Az ember tragédiája első nagy méltatóját, Arany Jánost.

Alsósztregovához hasonlóan a csesztvei kúriában is nagyon ízlésesen berendezett kiállítás emlékezik Madách Imrére. Mindkét kiállítást egy közös magyar-szlovák uniós pályázatból újították fel 2012-14-ben. Néhány teremben korhű berendezési tárgyakat láthattunk, amelyek megidézték Madáchék itteni életének miliőjét. A többi helyiségben sok képpel illusztrált tablókon a Madách-család több jeles képviselőjéről, a csesztvei évek öröméről és viszontagságairól, Az ember tragédiája keletkezéséről, előképeiről olvashattunk sok érdekességet. Meglepő volt látni Madách Imre kiállított grafikai és festészeti remekeit, hiszen nem csak az irodalomban, hanem ezekben a művészeti ágakban is jeleskedett. A diákok nagyon élvezték az utolsó teremben azokat a jelmezeket, amikbe beöltözve Az ember tragédiája egyes színeinek szereplőiként léphettek színpadra. Az eddigi helyszínekhez hasonlóan közös fotózás és koszorúzás keretezte csesztvei látogatásunkat.

A csapat láthatóan egyre elcsigázottabban szállt vissza a buszra. Még két rövid megálló várt ránk. Mohorán annál a kis evangélikus templomnál álltunk meg, ahol Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona 1882. december 31-én, immáron másodszor házasodtak össze. Történt ugyanis, hogy Mikszáth Kálmán, aki 1871-ben esküdtként dolgozott a balassagyarmati szolgabíró, Mauks Mátyás mellett, beleszeretett annak Ilona nevű lányába. Mivel ekkor nagy társadalmi különbség volt kettejük között, ezért szó sem lehetett arról, hogy Mauks Mátyás odaadja a lánya kezét a vagyontalan Mikszáth Kálmánnak. A szülői tilalom ellenére 1873-ban, Pesten összeházasodtak. Anyagi helyzetük, különösen Mikszáth szüleinek ugyanazon évben történt halálával, rendkívül nyomorúságos lett. 1874-ben született meg első gyermekük, aki a három hónapos kort sem érte meg. Ilona is megbetegedett, és mivel Mikszáthnak semmi lehetősége nem volt a kezeltetésére, hazaköltözött szüleihez, Mohorára. Mikszáth el akart válni, mert úgy érezte rendes jövedelem nélkül nem méltó a feleségéhez. A válásra végül 1878-ban került sor. Mikszáth Kálmán Szegedre, majd Pestre került tudósítónak. 1881-82-ben aratta első irodalmi sikereit a Tót atyafiak és A jó palócok című elbeszélés-gyűjteményekkel. Ezzel párhuzamosan anyagi helyzete is rendezetté vált. Ekkor újra megkérte Mauks Ilona kezét, aki immár szülői beleegyezéssel újra hozzáment feleségül.

Mohorán megkoszorúztuk a templommal szemközti parkban Mikszáth Kálmán és Mauks Ilona szobrait, majd elindultunk utolsó állomásunk, az egykori Hont vármegyei, ma a szlovák oldalon található Csáb felé. Itt néhány méltató szó után fejet hajtottunk Szeder Fábián, 1784 és 1859 között élt, csábi születésű bencés szerzetes, tanár, iskolaigazgató és rendi jószágkormányzó 10 nappal korábban felavatott szobra előtt. Szeder Fábián volt a palócok első néprajzi leírója, 1819-ben megjelent A` palóczokról című népismereti tanulmányában részletesen ír e népcsoport eredetéről, szokásairól és különösképpen nyelvjárásáról.

Programunk a csábi általános iskolában zárult, ahol közösen megtekintettük a Mátyás Emlékév kapcsán a budapesti Magyarság Háza gondozásában elkészült Hunyadi Mátyás vándorkiállítást. Ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. kirándulásunkhoz nyújtott támogatását! Reméljük, hogy az idén 9. osztályos tanulók is sok élménnyel és hasznos ismerettel tértek haza, és ezután nem csak tankönyvi adatként, hanem ismerősként és némi büszkeséggel tekintenek a környékük híres szülötteire. Elkövetkező középiskolás éveikre és a nagybetűs életre pedig Madách Imrével és Zsélyi Nagy Lajossal kívánjuk, hogy „Ember(ke): küzdj és bízva bízzál!”