Szűkebb pátriám a Párkány és Komárom közötti Dunamente, melyet csak elvétve hagytam el hosszabb-rövidebb időre. 

Csodás diákéveim az „Ipari” révén Kassához kötnek, ahol belekóstolhattam a színház és rádiózás világába, és ahol végzős koromban társaim a Diáktanács elnökének választottak. A közösség, amelyből vétettem, ekkor emelt először pajzsára. Ezen élmények mind a mai napig nagyon erősen hatnak rám és alakították Sorsomat úgy, hogy a mából visszanézve egyértelműen kiviláglik: életem vezérfonala a kultúraközvetítés általi közösségépítés lett. 

Ezt bontottam ki előbb kicsiben: otthon, majd a határon túllépve: Esztergomban, később egy nagyobbat lépve (térben és időben): Dublinban.

A Dublini Magyarok Közösségi Rádiója segítségével próbáltam összefogni közösségünket és megörökítettem diaszpóralétünk vetületeit. A helyi fogadószervezetté váló Hungarian Culture Days alapító tagjaként vezettem író-olvasó találkozókat a nagykövetség szalonjában, kvízeket a kocsmában, ugyanott házigazdaként a Dublini Magyar Találkozókat, illetve irodalmi klubot a saját szobámban. Emellett szerveztem szilveszteri és farsangi bálokat, és rendszeresen invitáltam honfitársaimat magyar vonatkozású koncertekre, filmvetítésre és sporteseményekre. 

A Kőrösi Csoma Sándor Programban voltam mentor, (-helyettes) és ösztöndíjas is, aminek köszönhetően bepillantást nyertem a hétvégi magyar iskolák világába, illetve építettem könyvtárat a nagykövetségen.

Tizenöt év után hívó szóra hazatelepültem és a könyvtárak világában mélyedtem el. Tavaly pedig a Petőfi Sándor Program ösztöndíjasaként az addig számomra csak izgalmas beszámolókból ismert Erdélyben teljesítettem szolgálatot. Idén ide visszatérve szeretném megszerzett tapasztalataimat újólag nemzettársaink hasznára kamatoztatni.