Adventi gyertyagyújtás Palánkán

A vajdasági Palánka település Újvidéktől mintegy 40 kilométerre, nyugatra, a Duna partján terül el. Lakossága jelenleg körülbelül 25 000 fő, közülük a magyar közösség 2002-ben még 1160 főt számlált, ez a létszám azonban azóta jelentősen megfogyatkozott. A szerb többség és a magyar kisebbség mellett számos más nemzetiség is otthonra talált itt, többek között szlovákok, horvátok, romák és németek.

Advent első vasárnapját megelőzően a Vecsera Sándor Művelődési Egyesület tagjai és a Szent Antal-templom hívei összegyűltek a Magyar Ház udvarán, ahol közösen gyújtották meg az adventi koszorú első gyertyáját. Frantisek Gasparovski plébános rövid áldással kísérte az eseményt, az egyesület kórusa pedig karácsonyi énekekkel emelte az ünnepi hangulatot.