Bezárult a kör Aradon

Programsorozat a Csiky Gergely Főgimnáziumban

Elöljáróban: Giotto olasz festő híres volt arról (is), hogy szabad kézzel, körző nélkül rajzolt meg egy tökéletes kört a pápa küldöttjének, amikor a művészi tehetségét kellett bizonyítania. Ez az anekdota Giotto kivételes rajztehetségét és kézügyességét demonstrálja, ami akkoriban megdöbbentette a pápa tanácsadóit. Akinek van füle hozzá... Szeptember vége felé az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban "Fényes képernyők, hosszú árnyékok - A virtuális világ és közösségi média hatása a fiatalok személyiségfejlődésére" címmel Dr. Frigy Szabolcs, a szatmári Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum iskolai tanácsadója, nevelési igazgatója, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szatmári kirendeltségének oktatója tartott előadást az iskola diákjai számára a virtuális világ veszélyeiről, káros hatásairól. Ennek összefoglalója az alábbi linken érhető el: https://www.petofiprogram.hu/galeria/kepek/fenyes-kepernyok-hosszu-arny… Talán sok szülő emlékszik még arra a pontra, amikor úgy döntött, hogy telefont vesz a gyerekének. Közel akarta tudni magához, biztonságban akarta tudni, kommunikálni vele. De lehet, ma már azt érzi, hogy túl sokszor van probléma a telefon és az internet körül, és ezek inkább elválasztanak, falat képeznek a szülők és a gyerekek között. A képernyő beszippant egy olyan világba, amelyben lehetőség van másnak lenni, és számos veszélyt is rejt, mint például az online zaklatás kívülről láthatatlan jelensége vagy az instavilág önképromboló ideáljai. 

November 6.-án, "Ringat-e az online hintaló? - A virtuális világ kihívásai szülői szemmel" címmel ez a (korábban már terítéken lévő) téma folytatódott, ismétlődött(?), ugyanott, őáltala, csak a "túloldal", a szülők szemszögéből megismertetve, fölmutatva ezt a problémát, annak veszélyeit. Ez alkalommal közös gondolkodásra hívták a szülőket, miáltal választ kerestek arra, hogy hogyan lehet szerető és bizalmi kapcsolatban jelen lenni a gyerekek online életében. 

Az esemény a Csiky Gergely Főgimnázium, az Alma Mater Alapítvány és a Mathias Corvinus Collegium együttműködésével valósult meg. Azonban ezzel még nem ért véget ez a "sorozat". Az előző téma kapcsán némi áthallással és rokon motívumokat megkeresve további program is várta, (ezúttal) a pedagógusokat. 

Másnap a Mathias Corvinus Collegium (MCC), az Arad Megyei Tanfelügyelőség, a Csiky Gergely Főgimnázium és az Alma Mater Alapítvány pedagóguskonferenciára invitálta a szakembereket és érdeklődőket. A rendezvény célja az oktatás új útjainak közös felfedezése, a támogató pedagógusi attitűd megerősítése és a módszertani inspiráció volt. 

A konferencia találkozási pont, közösségi fórum kívánt lenni, miközben az MCC képzésrendszerébe is betekintést kínált. Ennek a programnak a gerincét Dr. Frigy Szabolcs, "Tanári hivatásgondozás, küzdelem a kiégés ellen – okok, tünetek és megoldások" című előadása adta. A tanári hivatás elkötelezettséget, érzelmi jelenlétet és folyamatos alkalmazkodást kíván, ezek azonban idővel könnyen a kimerülés forrásaivá válhatnak. 

A hivatásgondozás nem csupán egyéni felelősség, hanem közösségi feladat is, az egészséges iskolai légkör egyik alapja. Az előadás célja többek között az volt, hogy a megjelentek közösen felismerjék a kiégéshez vezető folyamatokat, megértsék azok pszichológiai és szervezeti hátterét, és konkrét eszközöket találjanak a megelőzésre. 

Szó volt a szakmai identitás megőrzéséről, a határok kijelöléséről, a támogató kapcsolatok szerepéről és a regeneráció lehetőségeiről. Az előadás központi kérdése, hogy: "Vajon ma is igent mondanék a pedagógusi hivatásra, feltölt-e a pedagógusi munkám, vagy inkább a szellemi-érzelmi kimerülésünk forrása lett?" 

Az előadás után rövid szünetet követően, két workshop következett... Az egyik, Dr. Frigy Szabolcs vezetésével: "Felismerés és megújulás – Önreflexió a tanári hivatásban" Ez a műhelymunka lehetőséget adott arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és ránézzünk, hogy hol tartunk most a kiégés–megújulás folyamatában. Önreflexiós gyakorlatok, csoportos beszélgetések és közös elemzések segítségével fedezzük fel a kiégés különböző fázisait és azt, hogy ezek hogyan jelenhetnek meg a tanári mindennapokban. A cél nem az önkritika, hanem a tudatosítás – felismerni, milyen erőforrások segíthetnek bennünket a megújulásban. 

A résztvevők tapasztalatcserén és önismereti munkán keresztül közelebb kerülhetnek saját hivatásuk belső egyensúlyához. A másik, Dr. Tamás Borbála egyetemi adjunktus, a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, valamint az Alkalmazott Pszichológia Intézet munkatársa vezetésével: "A stressz ajándéka – Miként járul hozzá a stressz a pszichés növekedéshez" Mindennapi életünkben a stressz elkerülése lehetetlen. Míg a köztudatban elsősorban a negatív aspektusai ismertek, addig keveset hallunk a stressz jótékony, fejlődést támogató szerepéről. 

A workshop gyakorlati betekintést nyújtott a stresszhez és pszichológiai diszkomforthoz kapcsolódó félreértelmezésekbe, valamint ezek adaptív kezelésének lehetőségeibe. Az itt megjelenő információ egy része az MCC facebook programajánlója alapján került összeállításra.