Átkozott-szütyök idő van odakint... Csupa nyirok, szürkeség, dermesztő minden... Szerencsére...! Semmi kedvem nincs kidugni az orromat a szobából, így legalább nyugodtan tehetem a dolgomat idebent... Átkozott-szütyök idő van odakint... Sajnos...! Az általa megidézett nyomott hangulatban semmi kedvem semmihez, főleg ahhoz amit most éppen tennem kellene: ösztöndíjasi adminisztrációs kötelezettségemnek eleget téve, az elmúlt három hónapom tevékenységének kaleidoszkópjából valami élvezhető és hasznos képet festenem olyan kívülállók számára, akiknek fogalmuk sincs, (mert nem is lehet), a hely determinálta szociális beágyazottság(om)ról. Mindezt röviden, frappánsan, olyan módon kéne megtennem, hogy az ne tűnjön nyavalygásnak, ne bántsa senki érzékenységét, szavaimnak pedig mégis kellő nyomatéka legyen.... Pfűűűű... Kis "germanisztikával" kifejezve: a feladat alaposan föl van adva! Nem irigylem magamat, de neki kell állnom, mert szorít a határidő... (merthogy a határidők már csak ilyenek...)
Egész nap így kínlódok... Írok, törlök..., szemléletet, nézőpontot, távlatot váltok, megint írok, megint törlök..., szavakat, mondatokat, bekezdéseket..., mikor mit... Így megy ez óráról órára, sziszifuszi módon, egész nap. Nem csoda hát, ha bár dolgom-végezetlenül, restanciám törlesztését félbehagyva ugyan, azonban nem kis megkönnyebbüléssel állok föl a számítógépemtől és indulok el a ma esti beszélgetésre, a Jelen Házba, ahol kisvártatva kiterítve áll előttem mindaz amivel egész áldó' nap vesződtem... Erre a beszélgetésre Vajda Anna Noémi (a Szövétnek korábbi főszerkesztőjének) egy, a Szövétnek (az Alma Mater Alapítvány rendszeresen megjelenő kulturális lapja) nyári számában megjelent írása szolgáltatta az indokot: "Európai Unió. Partium.
Falu" címmel, (https://www.nyugatijelen.com/allaspont/europai-unio-partium-falu ) aminek kapcsán a kerekasztal beszélgetés témája a szórvány és a szórványkultúra. Az eredeti írás szerzőjén kívül, Nagy István, a Szövétnek főszerkesztője, Lehoczky Attila, a Csiky Gergely Főgimnázium történelemtanára, és Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület elnöke (jelen esetben mint moderátor) fejtette ki véleményét, meglátásait a témával kapcsolatban.
A beszélgetés a lapszerkesztés dilemmáival indult, a korábbi és jelenlegi stílus, habitus sajátosságainak felmutatásával. Erről tért át az olvasási szokásokra, majd a klasszikus irodalomra és ezeknek a kérdéseknek az oktátásban is megjelenő vetületeire, a tárgyi tudás, a példamutatás fontosságára, a közoktatás problematikájára. Innen, a kötelező olvasmányokon keresztül észrevétlenül csúsztunk át a magyarságtudat említésén át az aradi sajátosságokra, a helyi értékekre.
És hopp... már el is érkeztünk ahhoz, hogy a nagy társadalmi történések, folyamatok miként gyűrűznek be a szórványba... Ennek kezelésében kinek, mi lehet a szerepe (?), mi, mi lehet mindebben az oktatásnak, a tanároknak, a tanfelügyeletnek a jelentősége? Elhangzottak gondolatok a szervezettség fontosságáról, partnernélküliségről, arról, hogy fogadóképes környezet nélkül nem megy..., az ad hoc jellegű folyamatokról, a meglévő erőforrások szabotálásáról, a nulla fogadókészségről, és azokról, akiknek a feladata lenne..., (de). Arról, hogy aki feloldódik a nagy európai szabadságban az könnyen az állati ösztönlény érdektelenségébe süllyedhet... Csupa olyan téma, amikre én is próbálok rámutatni, ha lenne aki figyelmét lehetne erre vezetni; amikre próbálom a környeztem figyelmét felhívni, ha lenne aki hagyná magát erre a felhívásra; amikre próbálok rávilágítani, ha lenne, aki hajlandó lenne a fényre kilépni... Sok olyan téma köszönt vissza számomra, amik megragadásával, megfogalmazásával én magam is egész nap vesződtem és amikről azt hittem, hogy mindebben a nehézséget elsősorban az én félreértelmezéseim, tudatlanságom, a helyi sajátosságok előttemi rejtettsége okozzák... De nem..."
Most mindez itt volt kiterítve, kivesézve előttem, az általam is alkalmazott megvilágításban, hiteles, a szó jó értelmében vett prókátorok által. Aztán elérkezett a pillanat, amikor már az összes jelenlevő résztvevőjévé vált a beszélgetésnek. Szentenciák hangoztak el a "helyi áfium" elleni orvossággal kapcsolatban, számomra is gondot okozó szavak etimológiai fejtegetése pontosított fogalmakat, emlékek idéződtek fel, példák kerültek elő közösen alkotott történelemből, időnként olyan sarkos megfogalmazásban is, hogy magam csak húztam a nyakam, mikor fordul komolyra a helyzet.
De nem..., nem volt semmi kivetnivaló ezekben a megnyilvánulásokban, senki nem sértődött meg, a sarkok szépen lekerekedtek és több olyan konstruktív javaslat is felszínre került általuk, amiket korábban magam is megfogalmaztam, akkor még csak magamnak, de ezek után kezdem sejteni, hogy valójában kiknek a számára. A közel két és fél órás beszélgetést követően, (ami még "termen kívül" is csak nehezen akart félbeszakadni) izgatottan ugyan, azonban a korábban elhatározott utam helyességének megerősítésével, annak megnyugtató tudatában gyorsan fogyasztottam Marcella-készítette vacsorámat, hogy mihamarabb indulhassak néhány kollégistával ki, a karácsonyi vásárba... Hogy mik történtek ott, arról majd legközelebb...
