Jelenlegi hely

Házasság hete Szászrégenben

/ Rád Anita /
rad.anita képe

A Radnótfáji Református Egyházközség az idén bekapcsolódott a Romániában 2008 óta megrendezett házasság hete sorozatba. Így február 12-e és 19-e között az egyházközség új temploma megtelt élettel. A három alkalomból álló rendezvénysorozaton fiatal és idősebb házasok és családok vehettek és vettek részt felekezettől függetlenül. A hetet egy házassági válságról szóló filmmel kezdtük, amelyet a második alkalommal közösen kielemeztünk. Az utolsó alkalmon pedig saját tapasztalataikat oszthatták meg a résztvevők, amelyet követően az ifjúsági istentisztelet keretén belül hálát adhattunk az elmúlt hétért és házastársainkért, családjainkért.

A rendezvénysorozat mindenképpen sikeresnek mondható, hiszen a jelenlevő házaspárok kifejezték igényüket a házasokkal foglalkozó programok folytatására. Így ezentúl havonta egy alkalommal sort kerítünk a házasok estjére. Nagy örömünkre szolgál, hogy egy újabb magyar nyelvű csoportot hozhattunk létre Szászrégenben, ugyanis ennek a korosztálynak mindeddig kevés alkalma nyílott szervezett közösségi találkozásra. 

A házasok csoportjaJó hangualtban telik az esteA gyerekek játszanak míg szüleik beszélgetnekTapasztalatcsere a házasok közöttA megnézett film kielemzéseKis csintalankodás beleférIfjúsági és egyben házasok hetének záróistentisztelete