Az első érdemi bejegyzésem nem éppen magyar vonatkozású, de mindenképpen van valami közehozzánk és igen hátborzongató, ezért essünk túl rajta mihamarabb, nyeljük le a békát rögvest az elején.
Ez az az épület, aminek padozatát Haynau lába is koptatta, aminek falain a "hóhér" szeme is vizslatott... Az épület előtt téblábolva, annak kapualjában bóklászva, még ekkora időtávlatból is hátborzongató volt megsejteni valamit ebből a fílingből... Iulius Haynau táborszernagy, aki már a véres októberi napokat megelőzően Heim Domokos volt polgármester házában (ma Eminescu utca 20–22.) rendezte be a hadiszállását, rövidesen végre is hajtotta, amit Radetzky tábornokhoz írott levelében ígért: „Gyökerestől irtom ki a gazt, és egész Európának példát fogok mutatni, hogyan kell a rendet, nyugalmat és békességet egy évszázadra biztosítani (…) Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak.”
Aradon, a hajdani Úri (ma Eminescu) utcában akad ennél régebbi és mutatósabb épület. Jelentősebb azonban aligha. Heim Domokos 20.–22.-es szám alatti egykori otthonához, illetve a polgármester nevéhez egy anekdota is fűződik, amelynek mindenképp lehetett némi valóságalapja. A forradalom és szabadságharc utolsó fejezeteként, az aradi 13-ak ügyében a városba érkezett Haynau, az itáliai vérengzések óta „bresciai hiénának” csúfolt táborszernagy.
Jobb és biztonságosabb megoldás híján (a város legrégibb vendégfogadója, a Fehér Kereszt akkoriban, bővítés miatt „félkész” állapotban volt) a polgármester házában szállásolták el. Ott a magas rangú vendég a magyar cselédlánnyal próbált „pajzánkodni”, de az visszautasította, és a kezére csapott. Haynau tajtékzott a dühtől.
Szerencsére, éppen jókor hazaérkezett a polgármester, aki azt mondta a pimaszkodó osztrák főtisztnek, hogy egy úriember nem kezd ki egy szolgálólánnyal. Az ügynek, szerencsére, nem lett folytatása.
