Arad szabad királyi város legrégebbi részében járunk, amit a régiek Ráczvárosként ismertek, még régebben pedig Sarkadnak neveztek. Olyan épületek is voltak (vannak) erre, mint például az (egykori) osztrák parancsnokságot befogadó "Vaslakat-ház", aminek pincéjében sok jajszó és sóhaj is elszállt a légbe...
De mi ne ragadjunk le ilyen mogorva környéken, ugorjunk néhány évtizedet és állapodjunk meg a terület bohém-negyed korszakában, (amit a polgári prüdéria „kéjtelepnek" keresztelte el) ott is az akkori Hal-tér közelében egykoron volt örömtanyáknál; ezen a téren és az innen nyíló utcákban volt a Csutkás, a Tükrös, az Emeletes, a Piroslámpás és a „disztingváltabbnak" számító Tiszti, valamint talán a leghíresebb a Kakasos Háznál, a város akkori legismertebb bordélyházánál, ahol Adyval (akit másegyébként, "a Holnaposok aradi irodalmi matinéján ugyancsak a Háromveréb utca egyik zugkocsmájában találták meg nem éppen túlöltözött hölgyek társaságában") és Krúdyval az élen tiszteletét tette minden bohém, akit Aradra sodort a jószerencséje.
Ez utóbbi, Kakasos Ház akkori tulajdonosát mindenki csak leánykori nevén, Fehér néninek emlegette. Férje, Kovács Artúr szenvedélyes, sőt egyenesen veszélyes kártyás hírében állott. Kovács úr a Szabadság tér és a Hunyadi utca (Grigore Alexandrescu) sarkán Abbázia néven elegáns vendéglőt tartott fenn. A rossznyelvek szerint a nyilvánosház bevételéből. Kovácsék azonban maradandóbb emléket is hagytak a városra: az egyik legszebb kétemeletes szecessziós palotát: a mai Milea utca 19. szám alatt. És persze itt volt a városrész legfelkapottabb mulatója, az olcsó árai miatt is népszerű Vily bár. Ebben az esetben a kisvendéglő elnevezése hivatalosan és a köznyelvben is azonos volt.
A Hal tér belváros felőli oldalán egy alacsony házban rendezkedett be a Vily bár, átellenben az egyik leglátogatottabb bordéllyal. A Vaslakat ház melletti tenyérnyi téren állt a Vas-fürdő. Ez sem volt egy ötcsillagos hely. Amikor az aradi lapokban megjelent az a hirdetés, hogy „ új bevezetés a Vas-fürdőben", minden valamirevaló férfi tudta, hogy felfrissítették a személyzetet, azaz új lányokat alkalmaztak. Az is nyílt titok volt, hogy a fiatal nőkből álló személyzetet „igénybe lehetett venni" az olcsó kádakkal felszerelt kis fürdőhelyiségekben. És a fürdés mellőzésével a parányi szobákban is. A tarifát órabérben számolták. Állítólag az első világégés idején Aradon 7 műintézet összesen 48 prostival működött. Lehet vitatkozni, hogy ez mire elég(séges); van akinek sok, van akinek túlságosan kevés... Én magam is bejártam a környéket, még a bennszülötteket is kikérdeztem, de senki nem tudta megmondani, hogy a Kakasos Ház tekintetében melyik épület előtt kell a csodálatomat, mitöbb egyfajta tisztelemet lerónom.
Az elmúlt 2-3 évtized alatt a negyed számos értékes házát lebontották, s helyükön ide nem illó, városképet rondító épületek jelentek meg (ez a fajta "eklektikusság" az egész városra (szembeötlően) jellemző). Jó 15 évvel ezelőtt elfogadtak ugyan egy önkormányzati határozatot a történelmi városrész rehabilitációjáról, némi pénzt is megszavaztak erre a célra, ám több éven át semmi se történt. A Kakasos Házat illetően, kizárásos alapon a közelmúltban még működő halpiac környékének következő, (az első öt képen látható) megmaradt épületeire tippelek... (Kiegészítve ezt a körképet a környék néhány jellegzetes épületének, köztük a Vaslakat-ház fölvételével.)
Horváth Imre költő, aradi újságíróskodása idején, a '30-as évek elején törzsvendégnek számított a negyed lokáljaiban. Nosztalgiázzunk(,) csak egy csöppet...! Ő így ír erről a(z akkori) fílingről: ...Épülj tovább, te táj, s mint papírbábut tologassam falaid közt magam. A sugárút sugárzó térré tágult, s minden házban cincogó banda van. Az ivókban a ménesi borpince küldözgeti mérges, vörös borát. A tér felett óra int óvón intve: hajnalodik, gyűlnek már a kofák. Aranyfényben alszik az Angyal utca, Akác utca... az egész szerb sziget: a „Rácfertály“.
Ha álmát kialudta, minden zugát zajos nép tölti meg, s zörögni kezd e bent épült külváros, amely olyannak tűnik ósdi, vén köveivel, mint kopott, ezüstláncos medália a város víg szívén. Hűvös szél leng. Ott lentebb van a Haltér. Zene, lányok és lányok és zene. Négy fal közé annyi kedv s annyi dal fér, hogy egy matrózkocsmába illene. Itt ődöngök nyakam vállamba húzva s elfojtva egy kacagtató sikolyt: szinte félek, hogy a fejem bezúzza, olyan lent függ a lámpaszerű Hold...
