Vannak emléknapok, mikor az emlékezés nem örömteli, nem vidám, nem magasztos. Január 27-e nem a tisztelgésről, nem a dicsőítésről, nem a kedves gesztusokról szól. Mégis kell ez a nap. Kell, hogy emlékezzünk, hogy ne feledjük, mi történt. Emlékezzünk, mit tett az ember. Miért tett ilyet az ember? Miért volt cinkos, néma az ember? Hogyan tehetett ilyet az ember? Hogyan tehetett ilyet az ember egy másik emberrel? Kell, hogy emlékezzünk, hogy elrettenjünk, hogy megbotránkozzunk, hogy együtt érezzünk. Kell, hogy ismerjük a múltat, hogy ne ismétlődhessen meg a múlt, hogy a múlt ne lehessen soha jelen.
Azt mondják az emberek, soha ne mondd, hogy soha. De ezen a napon azt kell mondjuk, mindannyian: soha. Soha többé! Mindannyiunk felelőssége: emberségesnek, embernek maradni. Felnőttként a mi felelősségünk, hogy gyermekeink, diákjaink olyan felnőttekké neveljük, akik elfogadják, emberszámba veszik egymást…
2026. január 28-án és 29-én a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum IX. és XI. osztályában a holokausztról nem esett szó. A mozgóképek és a diákok által írt történetek „beszéltek”. Megnéztük Szilágyi Varga Zoltán Mementóját és a chilei Gabriel Osorio Vargas Bear Story-ját. Egy mesét egy gépszerész medvéről, a rendező nagyapjáról, akit elhurcoltak, megkínoztak. Egy medvéről, akit munkára kényszerítettek, egy medvéről, akit elszakítottak a családjától. Ez a medve lehetne egy cigány, meleg, „antiszociális”, zsidó ember is a II. világháború idejéből. Ez a medve lehetne a ma embere is. Mert van, ahol ma is… Megtörténik... Megtörténik, hogy emberek gúnyolnak, kirekesztenek, bántanak másokat. Megtörténik, hogy emberek foglyul ejtenek, megölnek másokat azért, mert mások. Megtörténik, hogy emberek szégyellik magukat, azért, mert bőrük nem fehér.
Egy ilyen orvosról szólt az egyik történet egy kilencedikes fiatal lány tollából, aki az öltöztetős babájának fejére zacskót húzott. Más a bábut katonaruhába bújtatta és botot adott kezébe. Leszerelt, vak tisztjének érzéseit, magányát, örökös keresését foglalta versbe. A 11. osztályban a fiúk a figurákra űrruhát aggattak, „Tragikus élet”-et, modern Rómeó és Júlia történetet írtak az űrből hazatérő férfiról és zsidó feleségéről. A hölgyek csapatának főszereplője egy széthasadt plüssmackóban talált levélből eszmélt rá, hogy Szendrey Júlia és Petőfi Sándor unokája. A „Titkos fegyver”-ben a koldusból alkotott szuper katona a „világbékéért” küzd. Született romantikus-, MARVEL-ízű- és sci-fi mese, vers és rap szöveg, belső monológ a fiatalok (és kevésbé fiatalok) érzéseiről, megéléseiről, félelmeiről. Hallottunk egy szegény német zsidó sírásóról, aki Lengyelországba utazott, hogy felkeresse családját… A történetben egy fiú életben maradt. A tisztek távozása után kimászott a hullahegy aljáról… Vajon ő az? Nem tudtuk, nem tudjuk meg. Elindult az iskolabusz a fiatalokkal Vajdahunyadra.
