1944 novemberében a szovjet csapatok közeledtével a birkenaui gázkamrákat a németek felrobbantották, annak érdekében, hogy eltüntessék tetteik bizonyítékait. 1945. január 17-én a személyzet megkezdte az evakuációt, a legtöbb foglyot gyalogmenetben elindították nyugat felé, mely út során további ezrek vesztették életüket. Mivel a tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok.
Az auschwitzi múzeum hozzávetőleg 1,3 millióra teszi a haláltáborba deportáltak számát. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret. A tábort 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái szabadították fel, akik mintegy 7500 végsőkig legyengült foglyot, többségükben nőket és gyerekeket találtak ott. Az auschwitzi múzeum honlapja azt írja: „Történelmi paradoxon, hogy a náci totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot.”
A szövetséges csapatok a Németország ellen indított offenzívák során egyre beljebb hatoltak Európába, fokozatosan elérték a koncentrációs táborokat, és felszabadították az ott maradt, valamint a táborok közötti menetelésre kényszerített foglyokat. Ezek a menetek egészen 1945. május 7-ig nem álltak le, csak akkor, amikor a német fegyveres erők feltétel nélkül megadták magukat a szövetségeseknek.
Többek között ezt is és még sok egyebet is megtudhattak erről az emléknapról és annak életre hívására okot adó eseményekről azok az érdeklődők, akik ez alkalommal részt vettek ezen a megemlékezésen. Arról pedig, hogy valójában milyen körülmények között történt meg mindez, azzal kapcsolatban a beszélgetést követően, Nemes Jeles László, több díjjal elismert alkotása, a Saul fia című film közös megtekintése adott betekintést.
