Márton nap Marosfelfaluban

Jeles napok

Az elmúlt héten elindult a Bíborka Egyesület és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány közös, új programsorozata "Jeles napok" címmel, melynek szervezése egyik kiemelt ösztöndíjas feladatommá alakult. Novemberben két alkalommal, ezt követően hét hónapig, havonta egyszer egy jeles nap köré épített programmal készülünk egy-egy Felső-Maros menti helyszínen.

Elsőként 2025. november 13-án, csütörtökön délután, Marosfelfaluba vártuk a 4-10 éves gyermekeket, a Márton nap időszakához köthető, tematikus népi gyermekjáték foglalkozásokkal, valamint kézműves foglalkozásokkal.

Nagy izgalommal vártuk ezt a csütörtöki napot, és hozzánk hasonlóan nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel a szívükben érkeztek a gyermekek azon a délután a marosfelfalusi református gyülekezeti házba. 

A foglalkozás elején Kiss Andor, tanár, kézműves foglalkozásvezető köszöntötte a gyermekeket és mutatta be nekik az este másik foglalkozásvezetőjét, Bíró Júliát, majd a foglalkozást segítő további nevelőket, felnőtteket.

A Márton napi ünnepkör szellemében Andor a terem egyik felében hántolni való kukoricákkal, a másikban az asztalra készített karkötőnek összekészített fonal kötegekkel, hurkapálcákkal, és meglepetésként még motollával is várta a gyermekeket. A foglalkozáson főként körmön fonással karkötők és hurkapálca köré fonalból tekert, akasztható díszek készültek.

A szünetben és az esemény során a szusszanni vágyókat vízzel, almával és nápolyival kínáltuk.

Fél hattól Bíró Júlia vonta be a gyermekeket - a háttérben a még be nem fejezett kézműveskedések is folytatódtak. Julcsi a szöveg, majd a szöveghez az énekek megtanítása után közös táncba hívta a fiatalokat, majd egyre változatosabb dallamokra ropták a táncot, különféle vidám dalokat énekeltek, csujogattak kézen fogva, amíg csak az idő el nem telt.

Örömmel láttuk, hogy sokan eljöttek, és miközben a Márton nap és az időszakához köthető szokásokkal, hagyományokkal megismerkedhettek, jól érezték magukat.

A programsorozat az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány támogatásával valósul meg.

Az első két bemutatott fotó saját kép. A galéria további képeit Kovács Hajnalka, a Bíborka Egyesület elnöke és Kiss Andor készítette.