Jelenlegi hely

Megnyílt az új Magyar Református Központ Kassán

Új épületet adtak át

/ Gráf Dóra /
graf.dora képe

Átadták a kassai Magyar Református Központ új épületét, amely Kassa belvárosában, a református templom és a Rodostói ház közvetlen közelében található. A XIV. századból származó műemléképület ad majd otthont ezentúl a Kassai Református Kulturális Központnak.

A délután háromkor kezdődő ünnepi istentiszteleten a prédikációt Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke tartotta. Köszöntő beszédet mondott többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Géresi Róbert püspökhelyettes, és Kiss Miklós, a Fiatal Reformátusok Szövetségének elnöke. Az új Magyar Református Központ átadása mellett a Fiatal Reformátusok Szövetségének 25 éves fennállását is ma ünnepelte azt egyházközösség.

Ünnepi istentiszteletFazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökeA Fiatal Reformátusok Szövetségének kórusaMegnyílt az új Magyar Református Központ KassánMegnyílt az új Magyar Református Központ KassánMegnyílt az új Magyar Református Központ KassánMegnyílt az új Magyar Református Központ KassánFelújítás előtt és utánAz épület belső udvaraA magyar reformáció öt évszázadát bemutató kiállítás az épület földszintjénRestaurált mennyezetfreskó a földszinti terembenA magyar reformáció öt évszázadát bemutató kiállításA magyar reformáció öt évszázadát bemutató kiállításRestaurált mennyezetfreskó a földszinti terembenA magyar reformáció öt évszázadát bemutató kiállításA magyar reformáció öt évszázadát bemutató kiállításA református templom tornya a Fazekas (Hrnčiarska) utca felől