Jelenlegi hely

Szvidoveci Kisboldogasszony Templom szentelése

/ Bangó Aliz /
bango.aliz képe

Kárpátalján, a Kőrösmezőhöz tartozó Szvidovec település szeptember 2-án Kisboldogasszony-napi búcsút tartott. Ez a nap a falu temploma megépítésének a jubileuma is. Tíz évvel ezelőtt valósulhatott meg az itt élők vágya, hogy kápolnájuk mellé egy római katolikus templom is felépülhessen. Az ünnepi misét Majnek Antal, a munkácsi római katolikus egyházmegye püspöke, Mikulyák László esperes, rahói plébános, valamint az elmúlt években itt szolgáló papok celebrálták.
 

A szép számban összegyűlt híveket - az iskola udvarán megterített asztalokhoz - agapéra hívták. Sok fiatal család él a településen, ezért felmerült az igény egy olyan közösségi épületre, ahol a falu apraja-nagyja együtt tölthetné a szabad idejét. Püspök úr biztatta őket, miszerint merjenek álmodni és kérni, hiszen a templom megépítésének terve is így kezdődött.

A szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szenteléseA szvidoveci Kisboldogasszony Templom szentelése