Mielőtt belekezdenénk a kóruspróbába, az egyesület titkárát és az édesapja nyomdokain haladva a kultúrkör ügyes bajos dolgait intéző Berta Zoltánt kérdezem arról, hogy mióta ünneplik meg március 15-ét itt, a Délvidéken is déli végeknek számító szerémségi "határvégen".
Berta Zoltán: - A kezdeményezés úgy indult, hogy 6 évvel ezelőtt már mi is itt, távol a tömb magyarság szívétől, vettük a bátorságot, és a szomszédos települések magyarjaival karöltve (Nyékinca, Mitrovica, Feketics, Dobradó) megemlékeztünk március 15-ről. Akkor már a tömb magyar területeken évekre visszamenőleg ünnepelték ezt az eseményt. Ha belegondolok az én gyermekkoromban soha nem tudtuk ezt az ünnepet megtartani, nem is nagyon volt ez a köztudatban akkoriban a nagy Jugoszlávia idején. Ellenben én otthon, amikor az apám a harmonikáját elővette, vagy a dalárdásokkal összeült, hallottam és akaratlanul is elsajátítottam ezeket a nótákat. Az édesapám nagyon szeretet énekelni, mint látod magad is. Nem volt dalszöveg letöltés az internetről, hanem egyszerűen annyiszor énekelték, hogy nem merült feledésbe a nóták szövege.
Édesapád korosztályából van itt még 10-12 ember. Viszont korombelit alig-alig látok. A tánccsoportból csak két-három nagyobbacska lány csapódik hozzánk fiú egy sem.
- Én most annak nagyon örülök, hogy a tánccsoportba ilyen szép számmal össze tudtuk toborozni a falubeli gyerekeket. Ha őket itt tudjuk tartani azzal, hogy oktatókat és próba lehetőséget biztosítunk nekik, és vasárnap délutánonként összejöhetnek itt nálunk (kultúrkör), akkor egy-két éven belül, már a vegyes kórusba is bekapcsolódnak. Szeretnénk, ha a Vajdaság egyik legrangosabb népzenei illetve néptánc fesztiváljára, a Gyöngyösbokrétára illetve a Durindóra el tudnánk őket vinni. Az ilyen élmények tudják inspirálni a gyerekeket, de minket felnőtteket is nagyon!
A kórusvezető Bolyos Miklós int, hogy kezdünk. Kis szövegátismétlés után a zenekar kíséretében gyújtunk rá a nótákra. "Esik az eső, ázik a heveder"
