Jelenlegi hely

Adventi Sokadalom Négyfaluban

2019. december 14-15.

/ Simon Andrea /
simon.andrea képe
Eseménydús hétvégén vagyunk túl, hiszen egyházkerületi Adventi Sokadalomra került sor december 14-15-én Négyfaluban.
Borcsa Est - Hankó Szilamér lelkész köszönti a megjelenteket (2019.12.14.)Koszta István püspökhelyettes köszöntője - 2019.12.15.Brassói Mátka népdalcsoport Zágoni Ifjúsági Fúvószenekar

Szombat délelőtt 11 órától gyülekeztek a bácsfalusi parókia udvarán az érdeklődők. Először a zágoni ifjúsági fúvószenekar előadását hallgatták meg Musát Gyula karnagy vezetésével. Az együttes Erkel Ferenc, Lehár Ferenc, Borsai Samu illetve Müller József zeneszerzők által komponált indulókat játszott. A fúvós koncert után Hankó Szilamér bácsfalusi evangelikus lelkész bemutatta a négyfalusi cserkészcsapat betlehemét. A fiatalok saját maguk ötlete alapján készítették el az embernagyságú fából készült szobrokat. Az udvaron a pürkereci boricások karácsonyi rítustáncát láthattuk. A kedves műsor után a szereplők és a közönség együtt vonult fel a Hétfalusi Magyar Ifjúsági Klub által szervezett Karácsonyi Vásárhoz.

Itt csodálhattuk meg ismét Tatrang, Zajzon és Pürkerec boricás csoportjainak táncát. Na, de mi is az a borica? A hétfalusi borica archaikus férfi szakrális körtánc. Háromfaluban maradt fent, mind a mai napig apró eltérésekkel, hasonló viseletben járják a három barcasági csángó település férfi táncosai. A legények feketenadrágot viselnek. A zajzoniak és a pürkereciek fehér inggel és mellénnyel, míg a tatrangiak világos „szvetterrel” járják. Fejükön báránybőr süveg, melyet árvalányhaj díszít. Lábukon magas szárú csizma, amely csörgőkkel, kolomppal van felszerelve. Kezükben díszített botot (zajzoniak) vagy lapockát (pürkereciek) tartanak. A táncosokat a vatáf – vezér – irányítja vezényszavakkal.

Este 6 órától a Bácsfalusi Egyházközség közösségi terme adott otthont a soron következő Borcsa Estnek. Fazakas Imola zongorajátéka után Hankó Szilamér bácsfalusi lelkész köszöntötte a vendégeket. Ezután átadta a szót Géczi Gellért négyfalusi városi tanácstagnak. Utána következett Adorjáni Dezső Zoltán és Kondor Péter püspök urak beszélgetése, akik a két egyházkerület jelenéről, jövőjéről és terveiről osztották meg gondolataikat Zelenák József esperes úr kérdéseinek segítségével. Az egyházkerületük mellett saját élettörténetükről, magánéletükről is meséltek, ezáltal személyesebbé téve az eseményt. Megtudtuk többek között, hogy Kondor Péter püspök úr először – a családi hagyományokat követve - az orvosi pályára készült, és bár sikeresen felvételizett, azonban az érettségit követő nyáron - pótfelvételivel - mégis teológia szakra ment. Adorjáni Dezső Zoltán püspök úr viszont lelkész családba született Bácsfaluban, ahol édesapja és nagyapja is lelkész volt. Amiért viszont ő is ezt a hivatást választotta az az, – és ezért a mai napig hálás a családtagjainak -, hogy nem erőltették erre az útra, magától választotta ő is a lelkészi életet. Elmesélték, melyikőjük hogyan fogadta annak idején a püspöki kinevezést, hogyan változott meg az élete a kinevezést követően. Az esperes úr azt is megkérdezte, hogy miért tartják fontosnak, hogy megjelenjenek egy-egy kulturális, illetve politikai eseményen, illetve azt milyen minőségben teszik. A programot követő szabad beszélgetés méltó lezárása volt a napnak.

Másnap 12 órára hívogatták a harangok az érdeklődőket az ünnepi úrvacsorás istentiszteletre a bácsfalusi Evangélikus- Lutheránus Egyházközség templomába. Igét hirdetett Kondor Péter püspök, a liturgiai szolgálatot Adorjáni Dezső Zoltán püspök és Zelenák József esperes végezték. Az ünnepi istentiszteleten került sor Koszta István püspökhelyettes szentelésére.

Az alkalmas és alkalmat időben vállalt, jó szívvel és lélekkel végzett munka, szolgálat privilégiumára hívta fel a figyelmet szentelési beszédében Adorjáni Dezső Zoltán püspök, hangsúlyozva, hogy „zarándok társként” járva a szolgálat útját, késznek, nyitottnak, meghallgató embernek kell lennie annak, akit Isten szolgálatra hívott. Mindig a szolgálat áradatában állva, vállalva a sok munkát, átérezve saját életének tartalmát és súlyát mindenekelőtt Isten szent színe előtt – ez a szolgálat, amelyre elhívta a Mindenható Koszta István püspök-helyettest, és akit a jelenlevő lelkészek Confirma imádsággal és áldással indítottak útjára szolgálatában.

Adorjáni Dezső Zoltán püspök úr az eseményen hivatalosan bejelentette, hogy megkezdték a  II. Barcasági és Királyföldi Csángó Magyar Zarándoklat szervezését. A találkozó 2020. július 2-5. között lesz Hétfaluban, Brassóban, illetve más barcasági településeken.  A szép alkalomra szeretettel várják a testvéreket a Kárpát-medencéből, az Anyaország minden szegletéből, és mindazokat a barátokat, akik együtt akarnak örvendezni, ünnepelni , hálát adni az Istennek.

Az alkalom ünnepi jellegét erősítette a sepsiszentgyörgyi Cantate gyermekkórus, illetve brassói Mátka népdalcsoport éneke.

Végül Hankó Szilamér lelkész felkérésére a jelenlévő világi méltóságok – Virgil Popa, Négyfalu polgármestere; Kovács Attila, Brassó megyei RMDSZ elnök; valamint Tóth László főkonzul - is köszöntötték a jelenlévőket, és jókívánságaikat fejezték ki. A frissen megválasztott Koszta István püspökhelyettes köszöntője zárta az egyházi eseményt.

Az ünnepi hétvégén a parókia udvarán látták vendégül a megjelenteket, ahol a brassói Mátka népzenekar szolgáltatta a zenét. A két nap alatt rengeteg ember fordult meg a bácsfalusi evangélikus egyházközség parókiáján, de senki nem távozott üres hassal. Ezért külön köszönet a házigazda vendéglátóknak, a Bácsfalusi Nőszövetség tagjainak, és a bácsfalusi férfiaknak, akik az ételeket, italokat készítették, felszolgálták.

A különleges és tartalmas programokban gazdag hétvége a szervezőcsapat munkáját dicséri.

Az Adventi Sokadalom szervezői: Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház Püspöki Hivatala, a Brassói Egyházmegye Esperesi Hivatala, a bácsfalusi egyházközség, a Borcsa Mihály Keresztyén Kulturális Egyesület, a Via Barcensis Keresztyén Kulturális Egyesület és az EVIKE – Evangélikus Ifjúsági Keresztyén Egyesület.

Támogatók: Magyarország Kormánya és Miniszterelnöki Hivatala, a Bethlen Gábor Alap és a Nordkirche.