Jelenlegi hely

Egyetemes imahét - Kőhalom

/ Hunyadi Péter /
hunyadi.peter képe
Egy évszázados sincs az a hagyomány, hogy a protestáns egyházak kezdeményezésére különböző keresztyén felekezetek, minden év januárjától kezdődően összeülnek közösen imádkozni a Krisztusban való egységért. Hazai tájakon és Erdélyben alig 40 éves ez a gyakorlat. Az imahét programját a világ különféle államaiban élő keresztyének állítják össze, melyet a tagegyházaknak is leküldenek és így a sajátos liturgia, és közös textusok, imádságok fölhasználásával a hívek belekapcsolódhatnak ebbe az imaláncba. A 2016. évi imahét programját a lettországi keresztyén testvérek állították össze, melynek mottója: „Arra hívattunk, hogy az Úr nagy tetteit hirdessük!” (1Pt. 2,9). Érdekesség a lettekről, hogy himnuszuk a magyar Himnuszhoz hasonlóan kezdődik: "Isten áldd meg Lettországot!"

Erdélyben is leginkább a protestáns egyházak tartják meg az ökumenikus imaheteket, melyek a sajátos egyházi arculatukon túlmenően, Erdély szórványközösségeinek ünnepi jellegű eseményei, amikor minden este más lelkipásztort hallgathatnak meg és találkozhatnak a más felekezetű magyar testvérekkel. Az ottlakók elmondása szerint ez a legintenzívebb lelki megmozdulás évente a város életében, és szerencsés az a település ahol esetleg két vagy három felekezet szervezi meg egymás után ezeket. Ilyen a szomszédos Olthévíz is, ahol az unitárius és a református egyház egymást követően szervezi meg az imahetet, és híveik kölcsönösen részt vesznek mindkét hét programjában. Talán anyaroszági perspektívából kissé különösnek tűnhet, hogy két héten keresztül, napi rendszerességgel járjon valaki Istentiszteletre, hogy megannyi prédikációt meghallgasson. Azonban az egyházi élet az erdélyi magyarság számára a legfontosabb megtartóerővel bír és a közösségi élet talán legfontosabb színtere. Ahol erős és intenzív az egyházi élet, ott erős a közösség is.

A kőhalmi református egyház által szervezett imahét atyja természetesen maga a helyi lelkipásztor, a Brassói Egyházmegye esperese, Szegedi László Tamás, a vidék szórványmagyarságának fáradhatatlan gondozója. A heti program összeállításában, az ökumenitás mellett, a különböző vidékek, közösségek más és más élethelyzeteibe való bepillantás a cél.  A vendég lelkipásztorok prédikációiban mindig megjelenik az általuk szolgált közösségek világa, legyen az nagyvárosi vagy falusi szórvány gyülekezet.
Ez alkalommal az igehirdetés után megszólalnak kórusok, szavalatok, különféle bizonyságtételek ifjak részéről, még könyvbemutatót is rendeznek. Vagyis nemcsak lelkileg, hanem a művelődés tekintetében is élményt nyújt, az amúgy mostoha kulturális közegben élő híveknek. Megtörténik nem egyszer, hogy olyan arcok is megjelennek ilyenkor a templomban, akiket amúgy semmi más meg nem mozgat, legyen az egyházi vagy civil kezdeményezés és olykor az egyház aktív tagjává válnak később.

Kőhalomban a református templom udvarán működik a Szórványmagyar Diákotthon, melynek diákjai természetesen napról napra követték az eseményeket, és idén is közös énekléssel, hangszeres kísérettel járultak hozzá az eseménysorozathoz. Különösen lélekemelő volt a fogarasi kórus vendégszereplése, ugyanis hosszú évekig közös énekegyüttesként működtek a kőhalmiakkal. Ezen az estén fogadást rendeztek a bentlakás nagytermében, ahol az ünnepi vacsora után jó hangulatú dalolásba kezdtek a kórustagok, a bentlakó diákok, tanárok, lelkészek.

Az imahét ugyan nem fesztivál, nem városi rendezvény, vagy falunapok, mégis a közösségi élet szintjén nagyon nagy jelentőséggel bír a helyiek életében. Mire a hét lejárt, a résztvevők feltöltekezve, a szervezők jótékony fáradtságban, de mindenki elégedett örömmel gonolt vissza az esti összejövetelekre.