Az előadónő a disszertációjának könyvvé bővített verzióját (Dedikáció és mecenatúra Magyarországon a 17. század első felében) ismertette röviden, amely során a résztvevők egy átfogó képet kaphattak a mecénások szerepéről az irodalomban. Brigitta kutatásában a Magyarországon 1600-1655 között kiadott magyar nyelvű nyomtatványokat vizsgálta, és arra kereste a választ, hogy kik voltak valójában a támogatók, milyen műveket támogattak és miért tették azt. A kutatás során arra az eredményre jutott, hogy a mecénás társadalmi hovatartozása erősen befolyásolja a 17. századi magyar irodalom alakulását.
A magyarországi nyomtatványok nagy része a 18. század végéig a szerzők kiadásában, de nem az ő költségükön jelent meg. Rendszerint a kiadvány elején elhelyezkedő ajánlások adták az egyetlen lehetőséget, hogy a szerző megszólítsa a mű támogatóját, vagy adott esetben a megrendelőjét. Ebben az író megköszöni az eddigi segítséget és kéri a további támogatást.
„A dedikáció hagyományosan a szerzőt, illetve a kiadvány megjelenését támogató mecénáshoz szól, elsődleges szerepe a támogatás illusztrálása. Ahogy Genette definiálja, „az ajánlás egy mű egy személynek, valós vagy ideális csoportnak vagy valamilyen más entitásnak tiszteletből történő felajánlása”. Ezzel szemben az elöljáró beszéd, ugyanúgy, ahogy a teljes mű, a kegyes olvasót szólítja meg. Az előszó, „a mű használati utasítása”, a dedikációhoz hasonlóan lehetőséget biztosít ugyan az írói, illetve politikai önreprezentációra, alapvetően azonban tehát a mű és olvasó kategóriák köré szerveződik. Legfontosabb funkciói a mű tematikai besorolása, leírása, valamint az olvasói célcsoport meghatározása, az olvasó megszólítása és a könyv hasznának kifejtése.”
Az ajánlás általában szövegként szerepelt, de gyakran kép formájában is ábrázolta a mecénás-szerző kapcsolatot. Ezeken a képeken az írót rendszerint alárendelt helyzetben, kisebb méretben, sokszor térdelve és a patrónus lábánál elhelyezkedve ábrázolják. Előfordul, hogy a szerző a könyv egyik oldalán levő rajzon, míg a mecénás a másik oldalon szerepel, ezzel is azt hangsúlyozva, hogy nem azonos társadalmi réteghez tartoznak.
A 18. század végén a mecénások támogatásának szerepe csökken, hiszen megjelenik egy erősebb polgári réteg, akik már a vásárlásaikkal fenn tudják tartani a kiadványokat. Magyarország így 100-150 éves késéssel zárkózott fel a nyugati irodalom viszonylataihoz.
