Jelenlegi hely

Jubileumi szentmise és Szent László-kiállítás a petrozsényi templomban

/ Szalai Luca /
szalai.luca képe
Idén ünnepli 130 éves évfordulóját a petrozsényi római katolikus Szent Borbála templom, amely Zsil-völgye sok nemzetiségének hitéletét határozta meg az elmúlt másfél évszázadban.
A jubileumi szentmisét Tamás József segédpüspök celebrálta (fotó: Ruşti Alex)A Szent László-kiállítást Okos Márton nyitotta megSzent László-kiállításSzent László-kiállítás

Petrozsényben ez alkalomból Tamás József segédpüspök celebrált ünnepi szentmisét október 28-án, délután 17 órától, melyre két testvértelepülésről, Várpalotáról és Gelsenkirchenből is érkeztek vendégek. Tamás József szentbeszédében abbéli reményét fejezte ki, hogy a petrozsényi templomban mindig lesznek, akik összegyűlnek az Isten dicsőítésére, és hogy a magyar szó sem vész ki a templom falai közül.

A szentmisét követően, a Szent László-emlékévhez kapcsolódóan, a „Szent László élete, kultusza és szellemi öröksége” c. kiállítást Okos Márton, a Szent László-év Tanácsadó Testületének tagja, valamint Szász János plébános nyitották meg.  A kiállítás a következő napokban megtekinthető a templom nyitva tartási ideje alatt.